Törökország lenne az újabb ír csoda?

Törökország bruttó hazai terméke alapján a 16. legnagyobb gazdaság a világon, az ország növekedési üteme Kínáéval vetekszik.

A 2001-es pénzügyi válságot követően Törökországnak sikerült talpra állnia, sőt mi több mára az éves GDP-je alapján a 16. legnagyobb a világon. A sikerben nagy szerepe volt az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP), amely már 2002 óta van hatalmon. (És 2011-ben ismét megnyerte a választásokat – a szerk. megjegyzése!)

A pénzügyi válságban elszabadult az infláció, a költségvetési hiány megugrott, a GDP visszaesett és több bank is csődbement. Mára az infláció 6,4 százalékra csökkent, a GDP növekedési üteme 6 százalék feletti, és a 2009. évi költségvetési hiány is a GDP 6,4 százalékára mérséklődött. A 2009-es mélyponttól eltekintve, az ország növekedési üteme egyedülállóan magas az európai országok adatokhoz viszonyítva.

Forrás: Eurostat/Privátbankár

A gazdasági mélypontból való kilábalás, azonban nem volt egyszerű feladat. Nagyszabású privatizációs hullám vette kezdetét, a kormány megszorító intézkedéseket léptetett életbe, emelték a nyugdíjkorhatárt és szigorú kiadáscsökkentő intézkedéseket hajtottak végre. A kormány sikerességét támasztja alá, hogy már harmadszorra választották őket újra valamint, hogy Recep Tayyip Erdoganra, Törökország kormányfőjére úgy tekintenek, mint aki biztosítani tudta a gazdaság számára a pénzügyi stabilitást és a gazdasági növekedést.

A megszorítások mellett, mindeközben autópályákat építenek és vasútvonalakat újítanak fel, nagy összegeket fordítanak az infrastruktúra fejlesztésére. Az ország eddigi történetének legnagyobb növekedési ütemét produkálta. A kormány további tervei között szerepel, hogy 2023-ra a megduplázza a jelenlegi GDP-t.

Törökországra az uniós csatlakozás miatt nagy nyomás nehezedett, a jogrendet igyekeznek az európai jogrendhez igazítani, valamint az ország nyugatiasodását minél gyorsabban elősegíteni. Törökország 1987-ben nyújtotta be az uniónak csatlakozási kérelmét. A csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg. Annak ellenére, hogy Törökország több gesztust is tett az EU-nak még mindig maradt több olyan emberi jogi probléma amely megoldásra vár (kurd kérdés). Törökország csatlakozását, azonban más tényezők is hátráltatják, mivel nagy gazdaságról van szó, amely nagy népességgel rendelkezik, az unió tagjai tartanak attól, hogy túlságosan nagy lenne Törökország beleszólása az unió ügyeibe.

(privatbankar.hu)

Kommentár:

Az EU valójában csak hitegette/hitegeti Törökországot a csatlakozási lehetőséggel. Vezető nyugati politikusok nyilatkozataiból viszont tisztán és világosan látszik, hogy valójában nem akarják Törökország csatlakozását. Pedig mára egyértelművé vált: Törökország azáltal, hogy vendégmunkásai már régen az EU minden államában (egyre nagyobb számban) jelen vannak, előbb vagy utóbb dönteniük kell. A folyton csak taktikázó nyugati politikusok nem számolnak azzal, hogy ez a jelentős népesség, amely ma az EU országok gazdaságát (is) gyarapítja, egyszer talán – ha ott sokkal jobbak lesznek a feltételek, amire a cikkben jelzett gazdasági növekedést látva minden remény adott – vissza is térhet az anyaországába…

…és egy érdekes hozzászólás a cikkhez:

Hacsek József  · 2011. augusztus 25. 15:37

Hát igen kérem szépen, mi magyarok hajlamosak voltunk és még mindig vagyunk arra, hogy minden környező országot és embereit lenézzük,lekezelően bánjunk velük stb… pl. Szlovákia, Románia, Horvátország, stb, és most meg lehet nézni hogy mi van. Olvastam tegnap, azt is elismertük hivatalosan nagy nehezen végre, külföldi felmérések alapján, hogy már Romániában is jobb az élet, ha csak 1 fokkal is, de jobb, mint nálunk, főleg az erdélyi részen. 89-ben el volt Románia maradva tőlünk min. 20-30 évvel és 20 év alatt nem hogy behoztak, el is hagytak, mi mit csináltunk ez alatt? Loptunk, csaltunk, hazudtunk? büntetlenül? És most is még azt tesszük! Ausztriától 100 évre voltunk elmaradva, most meg már 200 évvel. Mit akarunk mi? Ez mind a politika hibája, mindenhol gondok vannak és gazdasági válság meg stb, de egy biztos, a világon a magyar politikai elit végzi a leggyalázatosabb munkát, amit a hétköznapi emberek megtapasztalnak, ők nem. Olyan kölcsönből én is tudnék lopni és működtetni rosszul valamit, amit nem én kell visszaadjak és soha nem fogják rajtam számon kérni! Okos nép a magyar, sok nóbel díjassal, ugye? ha-ha-ha.

Török gazdasági csodáról ír a Világgazdaság

Íme a török gazdasági csoda: nyolc év alatt háromszorosára nőtt a GDP

A török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) figyelemre méltó sikerrel irányította a gazdaságot 2002 óta. Eredményei a modern Törökország történetében szinte egyedülállók, és csak a Demokrata Pártéihoz (DP) hasonlíthatók, amely a többpárti demokrácia kezdetétől egy évtizeden át irányította az országot.

A DP kormányzása úgy rögzült a török köztudatban, mint a fenomenális növekedés és a gyorsan terjedő szabadság korszaka. A mostani, június 12-i választáson kapott mandátummal az AKP új mérföldkövet állíthat Törökország fejlődésében, csaknem 42 évvel az után, hogy egy katonai junta megdöntötte a DP uralmát. A hajdani párt vezetőjét brutálisan kivégezték a katonai bíróság színjátéka után. Vele ellentétben az AKP vezetője, Recep Tayyip Erdogan – aki most kezdi a harmadik kormányzati ciklust – szemlátomást megteremtette a török hadsereg és a bürokrácia feletti demokratikus ellenőrzést. A két intézmény láthatóan elveszítette azt a képességét, hogy kikezdje a választások eredményét.
Törökország legutóbbi átalakítása 2001-ben, súlyos gazdasági, politikai és társadalmi felfordulás idején kezdődött, ezt az akkori török miniszterelnök, Bülent Ecevit úgy jellemezte, hogy „a török állam válsága”. Az 1920-as évek elejétől hatalmon lévő tekintélyelvű, bürokratikus rendszer akkorra oly mértékben elszigetelődött a lakosságtól, hogy legitimációja teljesen megszűnt, az önérdekű, járadékvadász körök fogságába került. A kormányozhatóságot idővel aláásta a modernizáló elit és a köznép közötti feszültség. A reformok és a rájuk adott válaszok, illetve a populista és pragmatikus kabinetek közötti politikai inga mozgása többnyire gyengítette a köztársaságot.
Míg Japánban 1945 után de facto egypártrendszer keretében folyt a kormányzás, addig Törökországban átlagosan 14 hónapig volt hatalmon egy-egy kabinet az 1960 és 2000 közötti időszakban. Miközben Japánban a politikai merevség elősegítette a gazdasági csoda kibontakozását, addig Törökországban az önérdek által vezérelt establishment tehetetlensége egy kielégítetlen várakozásokkal terhelt, elbátortalanított társadalom kialakulásához vezetett.
Nagyon fontos annak megértése, hogy Törökország miként mozdult el a korrupt kapcsolatok rendszerétől a gazdasági dinamizmus irányába. Először is, Erdogan kormánya felismerte, hogy a változás nagyobb stabilitást tud hozni, mint az egy helyben topogás, amely elkerülhetetlenül káoszba torkollik, amint eluralkodik a gazdasági hanyatlás és a politikai belharc. Másodszor: Törökország példája megmutatta, hogy valamely külső horgony – például az EU-csatlakozás vagy az IMF-tagság – döntő jelentőségű lehet a változás elindításában és a prosperitás kiteljesítésében.
A legjobban azonban akkor értjük meg, hogy Erdogan kormánya mit csinált helyesen, ha megvizsgáljuk, mi ment félre az elvesztegetett 1990-es évtizedben. Azt az időszakot lassú és egyenetlen növekedés, alacsony, 3400 dollár körüli egy főre jutó GDP, drámaian gyenge termelékenység, a közszférát és a magánszektort egyaránt terhelő, gyenge fiskális és pénzügyi pozíció, tartós, átlagosan 70 százalék körüli infláció, a versenyképesség hiánya, 10 százalékos munkanélküliség és kiterjedt korrupció jellemezte. Ezen tényezők hatására utalt Európa Törökországra úgy, mint amely „túl nagy, túl szegény és túlságosan instabil” a teljes jogú EU-tagsághoz.
Az elhúzódó válságot megelégelve az akkori Ecevit-kormányzat átfogó reformcsomagot fogadott el, amelyet az annak idején hivatalban lévő gazdasági miniszter, Kemal Dervis állított össze. Ennek a rugalmas árfolyamrendszer ugyanúgy része volt, mint az inflációs célkövetés. A makrogazdasági alapok lerakása után először gazdasági, majd hamarosan politikai stabilitás bontakozott ki. Ekkor, 2003-ban jött az AKP első egypárti kormánya, amely lelkesen támogatta az ország IMF-ihletésű stabilizációs programját. A fájdalmas reformok átvészeléséhez további erős impulzust adott az EU-csatlakozást célzó útvonalterv elfogadása. Az akkortájt világszerte tapasztalható, különösen kedvező gazdasági körülmények kétségkívül sokat segítettek, az igazi elismerés azonban a kormányt illeti, amely ragaszkodott a liberalizációs ösztöneihez.
A következetesség kifizetődővé vált. A török gazdaság 2002 és 2007 között a történetének leghosszabb – átlagosan évi 6-7 százalékos – növekedési időszakán ment keresztül, miközben az infláció meredeken esett (jelenleg 3,9 százalékon áll). A gazdaság ráadásul ellenállóvá vált a globális pénzügyi válsággal szemben, amelyre meglepő módon erős fellendüléssel válaszolt. A GDP éves bővülési rátája 2010-ben 9 százalék volt. Bár az ország lélekszáma gyorsan növekedett, az egy főre jutó GDP-t 2002-höz viszonyítva sikerült megháromszorozni, a mutató 2010-ben elérte a 10500 dollárt. Ennek folytán az ország az előrejelzések szerint kilép a közepes jövedelmi kategóriába sorolt államok közül, és már 2012-ben beléphet a gazdagok klubjába. E tények ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy Törökország rendkívül vonzó a külföldi működő tőke számára, és e tekintetben állja az összehasonlítást a többi, gyorsan növekvő felzárkózó állammal.
Súlyos problémák természetesen maradtak. A folyó fizetési mérleg hiánya folyamatosan növekszik (2010-ben elérte a GDP 6,8 százalékát), ez a reformok újabb hullámát kényszeríti ki. A munkanélküliség szintje továbbra is magas, bár a foglalkoztatás ma elterjedtebb, mint valaha is volt.
Modern kori történelme során Törökország először bizonyult ellenállónak egy komoly, globális válsággal szemben, sőt, le is kapcsolódott Európáról, és már 2010-ben gyors növekedést produkált. Gazdaságának szilárdsága – csakúgy, mint a kormány „zéró hibaszázalékkal” vezetett külpolitikája – nagyban segítette, hogy meghatározó regionális hatalommá váljon. Törökország a sikeres gazdaságfejlesztés mintája. A kérdés most már csak az, hogy miként használja fel gyorsan növekedő gazdasági erejét.

Szerző: Ibrahim Öztürk

(Világgazdaság)