Bedőlhet-e a kínai gazdaság?

Amerikai liberális aggodalmak

és gyors kínai válasz

 

Egy-másfél hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Kína újabb és újabb területen hagyja le az USA-t, hogy az európai gazdaság felvirágoztatásához kínai segítséget remélnek, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter vezetésével - Magyarországrólis küldöttség járt az ázsiai országban. Most viszont a The New York Times hasábjain egy ismert liberális közgazdász arról elmélkedik, hogy Kína nem is olyan stabil, „bedőlhet”. Wen Jiabao kínai miniszterelnök mintegy erre reagálva kijelentette: „Kína gazdasági növekedése egész évben lassult, de még az idei legalacsonyabb növekedés, a harmadik negyedéves 9,1 százalék is jóval a világátlag felett van.” Hogy kinek van (vagy lesz) igaza, azt ma még nem lehet tudni. De a következő, a 2012-es esztendő nyilván sok mindenre választ ad majd…

Előbb azonban lássuk a két említett írást: 

 

„Kína bedőlhet”:

Krugman meghúzná

a vészharangot

2011. december 21., szerda, 11:22

Kína „bedőlésének” lehetőségét veti fel a The New York Times hasábjain a lap nagy tekintélyű publicistája, a Nobel-díjas Paul Krugman.

A helyzet általános jellemzőit összefoglalva felidézi: az utóbbi idő növekedése a magasra szökő ingatlanárak által ösztönzött nagyszabású építkezési fellendülés eredménye, és magán viseli a buborék valamennyi klasszikus jegyét. Gyorsan nőtt a hitelállomány - és a növekedés jelentős része nem a hagyományos banktevékenység eredménye, hanem inkább szabályozatlan „árnyékbankolásé”, amely fölött a kormány nem gyakorol ellenőrzést és nem támaszkodik kormánygaranciákra sem. Most a buborék kipukkad - és okkal lehet tartani pénzügyi és gazdasági válságtól.

Veszélyzóna

Mindez az 1980-as évek végének Japánjára vagy 2007-es az Egyesült Államokra is jellemző lehetne, „de ezúttal, írja a szerző, Kínáról van szó, amely egyre inkább új veszélyzónává válik egy olyan világgazdaságban, amelynek manapság egyáltalán nincs szüksége erre”.

Krugman megjegyzi, hogy óvakodott a kínai helyzet mérlegelésétől, mert nagyon nehéz megbízható adatokra támaszkodni. Mint írja, „minden gazdasági statisztikát legjobb esetben is csak a tudományos-fantasztikus irodalom különösen unalmas formájának lehet tekinteni, de a kínai számok még a többinél is inkább fikciónak látszanak”. Ami a szakértőket illeti, kettő sincs, aki egyetértene. Csakhogy ma a hivatalos számok is aggasztóak, és „a legújabb hírek elég drámaiak ahhoz, hogy meghúzzuk a vészharangot”.

 

Fotó: AP

Az elemző az utóbbi évtized legszembetűnőbb vonásának azt tekinti, hogy a háztartások fogyasztása, bár nőtt, elmaradt az általános növekedéstől. A  GDP mintegy 35 százalékát adja a lakossági fogyasztás, ami az Egyesült Államokban regisztrált aránynak mintegy a felét jelenti. Akkor ki veszi meg Kína termékeit és szolgáltatásait? A válasz egy része az, hogy mi (a külvilág). Ahogy a gazdaság fogyasztói oldala gyengült, Kína növekvő arányban támaszkodott a kereskedelmi többletre, hogy fenntartsa a gyáripart. „De Kína szempontjából még fontosabb történet a beruházási kiadások növekedése, ezek részaránya mára elérte a GDP csaknem a felét”.

Ingatlan-boom buborék

A logikus kérdés az, hogy a viszonylag alacsony fogyasztás mellett mi ösztönözte a beruházásokat? A válasz pedig alapvetően az, hogy az egyre halványuló ingatlanbuborék. Az ingatlan beruházások aránya 2000 óta csaknem a kétszeresére nőtt a kínai GDP-ben és így több mint a felét adta a felhalmozások teljes növekedésének. Az is biztosra vehető, hogy a növekedés további részének java is olyan cégektől ered, amelyek a virágzó építőipar teljesítményére alapozva bővítették tevékenységüket - vélekedik az amerikai közgazdász.

Az ingatlan-boom buborék-jellegére utalt nem csupán az árak növekedése, hanem az a spekulációs láz is, amely olyannyira ismerős a néhány évvel ezelőtti amerikai eseményekből is, például a floridai part menti térségek példájából. Ugyanakkor a részletek nagyon eltérnek, az amerikai gyakorlattól, amely tekintélyes Wall Street-i cégeket és bonyolult pénzügyi eszközöket igényelt, míg a kínai illegális bankokat sőt zálogműveleteket is felhasznált. Az eredmények azonban hasonlítanak: akárcsak néhány évvel ezelőtt Amerikában, Kínában is sokkal sebezhetőbb lehet a pénzügyi rendszer, mint azt a hagyományos banktevékenységről szóló adatok mutatják - vélekedik Krugman.

Most a buborék láthatóan kipukkad, de egyes kommentátorok szerint nem kell aggódni, mert Kínának erős és intelligens vezetői vannak, akik mindent meg fognak tenni a helyzet orvoslására. Noha  ritkán mondják ki nyíltan,  sokan azt gondolhatják: Kína meg is teheti, amit akar, mert nem kell tekintettel lennie a demokratikus finomságokra.

Zavarba ejtő üzenetek

Ez azonban erősen emlékezteti Paul Krugmant arra, hogy az 1980-as években hasonlóan megnyugtató magyarázatok érkeztek Japánból, ahol a pénzügyminisztérium briliáns bürokratái úgymond mindent kézben tartottak. Aztán azt hallhatta a világ, hogy Amerika soha, de soha nem fogja elkövetni azokat a hibákat, amelyek Japán „elvesztett évtizedéhez” vezettek, „miközben a Csendes-Óceán túlsó partján valójában még rosszabbul jártak el, mint annak idején Japán” - jegyzi meg a szerző.

Krugman szerint a kínai vezetők gazdaságpolitikai üzenetei meglehetősen zavarba ejtőek. A külföldiek elleni kirohanások, vagy az amerikai gyártmányú autókra kivetett büntető vámok „egyáltalán nem fogják segíteni a kínai gazdaságot, de megmérgezhetik a kereskedelmi kapcsolatokat”.

Arról viszont sok történet szól, hogy a kínai kormány nem kényszerítheti ki a törvényesség uralmát, ellene dolgozik az átható korrupció, ami azzal jár, hogy ami a helyi szinten a valóságban történik, nem nagyon hasonlít arra, amit Pekingből elrendeltek.

Annak leszögezése mellett, hogy maga is reméli, feleslegesen kiált riadót, Krugman úgy véli, van elég ok az aggodalomra. „A kínai történet túlságosan hasonlít azokra az összeomlásokra, amelyeknek másfelé már tanúi voltunk. A világgazdaságnak, amelyet már komolyan megvisel az európai zűrzavar, igazán nincs szüksége egy új válság-epicentrumra” - fejezi be írását a Nobel-díjas szerző.

  (hvg)

٭

Kína le tudja küzdeni

a gazdasági kihívásokat

Wen Jiabao kínai miniszterelnök arra szólította fel a kínaiakat, hogy a gazdasági fejlődés „bonyolult és nehéz" kilátásai ellenére továbbra is bízzanak abban, hogy az ország le tudja küzdeni a kihívásokat. – írja mintegy a Paul Krugman féle cikkre válaszul a China Radio International (CRI)

„Miként 2008 novemberében, most is nehézségekkel nézünk szembe, amelyeket azonban kemény munkával legyőzhetünk” – mondta Wen Jiabao a keleti Jiangsu tartományban tett szemleútja során.

Wen Jiabao elmondta, hogy Kína exportjának növekedése egyre gyorsuló mértékben lassul, különösen az utóbbi három hónapban. Ugyanakkor a belső kereslet is visszaesik, viszont növekednek a költségek, és a lassuló gazdasági növekedés a magas inflációval együtt nagy nyomást jelentenek, ami miatt a makrogazdasági kiigazítások különösen nehézzé váltak.

Mindezek ellenére Kína gazdasági fejlődése jelenleg „általában véve jó állapotban van”, mondta a kínai miniszterelnök, aki rámutatott, hogy ugyan Kína gazdasági növekedése egész évben lassult, de még az idei legalacsonyabb növekedés, a harmadik negyedéves 9,1 százalék is jóval a világátlag felett van.

٭

 

További olvasnivalók (bibliográfia) a kínai gazdaság alakulásáról:

http://www.mtafki.hu/konyvtar/oktv2007_1.pdf

 

Törökország lenne az újabb ír csoda?

Törökország bruttó hazai terméke alapján a 16. legnagyobb gazdaság a világon, az ország növekedési üteme Kínáéval vetekszik.

A 2001-es pénzügyi válságot követően Törökországnak sikerült talpra állnia, sőt mi több mára az éves GDP-je alapján a 16. legnagyobb a világon. A sikerben nagy szerepe volt az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP), amely már 2002 óta van hatalmon. (És 2011-ben ismét megnyerte a választásokat – a szerk. megjegyzése!)

A pénzügyi válságban elszabadult az infláció, a költségvetési hiány megugrott, a GDP visszaesett és több bank is csődbement. Mára az infláció 6,4 százalékra csökkent, a GDP növekedési üteme 6 százalék feletti, és a 2009. évi költségvetési hiány is a GDP 6,4 százalékára mérséklődött. A 2009-es mélyponttól eltekintve, az ország növekedési üteme egyedülállóan magas az európai országok adatokhoz viszonyítva.

Forrás: Eurostat/Privátbankár

A gazdasági mélypontból való kilábalás, azonban nem volt egyszerű feladat. Nagyszabású privatizációs hullám vette kezdetét, a kormány megszorító intézkedéseket léptetett életbe, emelték a nyugdíjkorhatárt és szigorú kiadáscsökkentő intézkedéseket hajtottak végre. A kormány sikerességét támasztja alá, hogy már harmadszorra választották őket újra valamint, hogy Recep Tayyip Erdoganra, Törökország kormányfőjére úgy tekintenek, mint aki biztosítani tudta a gazdaság számára a pénzügyi stabilitást és a gazdasági növekedést.

A megszorítások mellett, mindeközben autópályákat építenek és vasútvonalakat újítanak fel, nagy összegeket fordítanak az infrastruktúra fejlesztésére. Az ország eddigi történetének legnagyobb növekedési ütemét produkálta. A kormány további tervei között szerepel, hogy 2023-ra a megduplázza a jelenlegi GDP-t.

Törökországra az uniós csatlakozás miatt nagy nyomás nehezedett, a jogrendet igyekeznek az európai jogrendhez igazítani, valamint az ország nyugatiasodását minél gyorsabban elősegíteni. Törökország 1987-ben nyújtotta be az uniónak csatlakozási kérelmét. A csatlakozási tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg. Annak ellenére, hogy Törökország több gesztust is tett az EU-nak még mindig maradt több olyan emberi jogi probléma amely megoldásra vár (kurd kérdés). Törökország csatlakozását, azonban más tényezők is hátráltatják, mivel nagy gazdaságról van szó, amely nagy népességgel rendelkezik, az unió tagjai tartanak attól, hogy túlságosan nagy lenne Törökország beleszólása az unió ügyeibe.

(privatbankar.hu)

Kommentár:

Az EU valójában csak hitegette/hitegeti Törökországot a csatlakozási lehetőséggel. Vezető nyugati politikusok nyilatkozataiból viszont tisztán és világosan látszik, hogy valójában nem akarják Törökország csatlakozását. Pedig mára egyértelművé vált: Törökország azáltal, hogy vendégmunkásai már régen az EU minden államában (egyre nagyobb számban) jelen vannak, előbb vagy utóbb dönteniük kell. A folyton csak taktikázó nyugati politikusok nem számolnak azzal, hogy ez a jelentős népesség, amely ma az EU országok gazdaságát (is) gyarapítja, egyszer talán – ha ott sokkal jobbak lesznek a feltételek, amire a cikkben jelzett gazdasági növekedést látva minden remény adott – vissza is térhet az anyaországába…

…és egy érdekes hozzászólás a cikkhez:

Hacsek József  · 2011. augusztus 25. 15:37

Hát igen kérem szépen, mi magyarok hajlamosak voltunk és még mindig vagyunk arra, hogy minden környező országot és embereit lenézzük,lekezelően bánjunk velük stb… pl. Szlovákia, Románia, Horvátország, stb, és most meg lehet nézni hogy mi van. Olvastam tegnap, azt is elismertük hivatalosan nagy nehezen végre, külföldi felmérések alapján, hogy már Romániában is jobb az élet, ha csak 1 fokkal is, de jobb, mint nálunk, főleg az erdélyi részen. 89-ben el volt Románia maradva tőlünk min. 20-30 évvel és 20 év alatt nem hogy behoztak, el is hagytak, mi mit csináltunk ez alatt? Loptunk, csaltunk, hazudtunk? büntetlenül? És most is még azt tesszük! Ausztriától 100 évre voltunk elmaradva, most meg már 200 évvel. Mit akarunk mi? Ez mind a politika hibája, mindenhol gondok vannak és gazdasági válság meg stb, de egy biztos, a világon a magyar politikai elit végzi a leggyalázatosabb munkát, amit a hétköznapi emberek megtapasztalnak, ők nem. Olyan kölcsönből én is tudnék lopni és működtetni rosszul valamit, amit nem én kell visszaadjak és soha nem fogják rajtam számon kérni! Okos nép a magyar, sok nóbel díjassal, ugye? ha-ha-ha.