2011. szeptember 29., csütörtök

TOVÁBBRA IS MEGOLDATLAN A PAELSZTIN KÉRDÉS


Úgy tűnik, továbbra sincs megoldás sem a Palesztin állam elismerését, sem a palesztin ENSZ-tagságot illetően. Közben az izraeli belügyminisztérium egy keddi bejelentés szerint, újabb 1100 lakás felépítését engedélyezte a megszállt Kelet-Jeruzsálem egyik zsidó negyedében… Rövid összeállításunk e téma legfrissebb híreit ismerteti.
 

Törökország bírálta Izraelt

Ankara elítélte az izraeli kormányt, amiért engedélyezett egy újabb kelet-jeruzsálemi lakásépítési tervet.

A török kormány szerint a lakásépítés engedélyezése igazolja a palesztinok ENSZ-felvételi kérelmét. "Izrael döntése komoly gyanút ébreszt őszintesége és valódi szándékai felől, és a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértését jelenti" - fogalmaz nyilatkozatában a török külügyminisztérium.
A nyilatkozat kiemeli, "a palesztin területeken zajló illegális telepépítések folytatása ismét azt mutatja, hogy a palesztinok ENSZ-tagállamként való elismerésének kérelme indokolt és időszerű".
Törökország a nemzetközi közösséget is a palesztin kérés határozott támogatására buzdítja - teszi hozzá a dokumentum.
Az izraeli belügyminisztérium keddi bejelentése, miszerint engedélyezte újabb 1100 lakás felépítését a megszállt Kelet-Jeruzsálem egyik zsidó negyedében, heves bírálatot váltott ki a nemzetközi közösségben, amely éppen erőfeszítéseket tesz arra, hogy újraindítsa az izraeli-palesztin béketárgyalásokat.
Törökország és Izrael egykor szövetségesi viszonya tavaly válságba jutott. A kettejük közötti viszály 2010 nyarán érte el tetőpontját, miután az izraeli hadsereg május 31-én kommandós akcióban kerítette hatalmába a Gázai övezet blokádját megtörni akaró segélyflottilla vezérhajóját, s a heves ellenállásba ütköző katonák a kialakult közelharcban megölték a hajó kilenc török utasát.
Miután Izrael - az ENSZ egy idén augusztusban közzétett vizsgálata kapcsán - közölte, hogy továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni az akció török áldozatainak haláláért, Ankara szeptember elején kiutasította Izrael nagykövetét, és felfüggesztette minden katonai együttműködését egykori szövetségesével.

Ankara bírálja Izraelt, s kiáll a palesztin ENSZ-tagság mellett

Szerző: mti
"Izrael döntése komoly gyanút ébreszt őszintesége és valódi szándékai felől, és a nemzetközi jog nyilvánvaló megsértését jelenti" - fogalmaz nyilatkozatában a török külügyminisztérium. A nyilatkozat kiemeli, "a palesztin területeken zajló illegális telepépítések folytatása ismét azt mutatja, hogy a palesztinok ENSZ-tagállamként való elismerésének kérelme indokolt és időszerű". Törökország a nemzetközi közösséget is a palesztin kérés határozott támogatására buzdítja - teszi hozzá a dokumentum. Az izraeli belügyminisztérium keddi bejelentése, miszerint engedélyezte újabb 1100 lakás felépítését a megszállt Kelet-Jeruzsálem egyik zsidó negyedében, heves bírálatot váltott ki a nemzetközi közösségben, amely éppen erőfeszítéseket tesz arra, hogy újraindítsa az izraeli-palesztin béketárgyalásokat. Törökország és Izrael egykor szövetségesi viszonya tavaly válságba jutott. A kettejük közötti viszály 2010 nyarán érte el tetőpontját, miután az izraeli hadsereg május 31-én kommandós akcióban kerítette hatalmába a Gázai övezet blokádját megtörni akaró "segélyflottilla" vezérhajóját, s a heves ellenállásba ütköző katonák a kialakult közelharcban megölték a hajó kilenc török utasát. Miután Izrael - az ENSZ egy idén augusztusban közzétett vizsgálata kapcsán - közölte, hogy továbbra sem hajlandó bocsánatot kérni az akció török áldozatainak haláláért, Ankara szeptember elején kiutasította Izrael nagykövetét, és felfüggesztette minden katonai együttműködését egykori szövetségesével.


BT-ülés Palesztina ENSZ-tagságáról

Szeptember 26-án nyilvánosságra hozták, hogy az ENSZ Biztonsági Tanács szeptember 28-án délelőtt 9 óra 30 perckor gyűlést tart Palesztina ENSZ-tagfelvételi kérelméről.
Az ENSZ vonatkozó szabályai szerint a szakértő bizottság javaslati beszámolót ad át a Biztonsági Tanácsnak.
Palesztina ENSZ-tagságához a BT 15 országából 9-nek kell igennel szavaznia, és egyetlen állandó tag vétója is elegendő a felvétel meghiúsulásához. Korábban Kína, Oroszország, Dél-

Afrika és India bejelentette, hogy támogatják Palesztina kérelmét. De Barack Obama amerikai elnök szeptember 21-én azt mondta, hogy az Egyesült Államok meg fogja vétózni Palesztina ENSZ-tagságát.

Izrael megfosztotta Palesztinát a tárgyalási lehetőségtől

A világszervezet Biztonsági Tanácsa megvizsgálja Palesztina ENSZ-tagfelvételi kérelmét. Szenzáció nem várható, miután az Egyesült Államok már közölte, hogy él a vétójoggal. Ennek ellenére a vita élénk lesz.
Palesztina ENSZ-tagságának hívei és ellenzői egyetértenek egy dologban: arra hívják fel a palesztinokat és az izraelieket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. De amíg Oroszországban arról vannak meggyőződve, hogy Palesztina szuverén államként való elismerése ösztönzést ad a békés rendezésnek, a nyugati partnerek ellenkezőleg: ők a palesztin – izraeli nézeteltérések megoldását tartják a legfontosabbnak. Ehhez viszont minimum fel kell újítani a tárgyalásokat. A nemzetközi közvetítői kvartett – Oroszország, az USA, az ENSZ és az EU – kemény feltételeket állított Izrael és Palesztina elé. Egy hónapon belül tartsanak magas szintű találkozót, majd három hónap alatt egyezzenek meg a területi problémákban, hat hónap múlva oldják meg a még fennmaradt kérdéseket.
Ez a terv Izrael számára kedvező, mert nincs szó benne az 1967-es határokról, sem pedig a települések építésének befagyasztásáról, miközben a palesztinok ezeket feltételként szabták ki a tárgyalásokhoz. Izrael közölte, hogy elfogadja a tervet. De ezzel együtt azt is közölték, hogy Kelet-Jeruzsálemben 1100 házat építenek. Ismeretes, hogy a palesztinok Kelet-Jeruzsálemet tartják eljövendő fővárosuknak.
Ezt a döntést elítélte a palesztin – izraeli rendezés valamennyi képviselője. A francia Külügyminisztérium provokációnak nevezte az izraeli bejelentést. Az amerikai Külügyminisztérium csalódottságának adott hangot. A palesztinok pedig az izraeli döntésben a helyzet reális rendezéséről való lemondást látják.
A terv, ami korábban is nagyon bizonytalannak látszott, most még a kipróbálási lehetőségét is elveszti – véli Jevgenyij Szatanovszkij, az orosz Közel-Kelet Intézet elnöke.
- Világos, hogy a palesztin állam kialakításának terve, ami most a világszervezet asztalán van, nem realizálható. Abszolút irreálisak azok a paraméterek, amelyek alapján a palesztinok készek a megállapodásra. Az ő legkisebb követelményeik jelentősen meghaladják azokat a maximális engedményeket, amelyekre kész lehet Izrael.
A közeli időszakban nem lesznek tárgyalások Palesztina és Izrael között. Vagyis nem lesz palesztin állam. De ez, a palesztinok véleménye szerint, csak idő kérdése. Palesztinát már 131 ország, az ENSZ-közgyűlés tagállamainak kétharmada ismerte el. Mahmúd Abbász ENSZ-közgyűlési beszédét megtapsolták, Izrael és az Egyesült Államok képviselőit kivéve.