2011. június 18., szombat

GYORSAN FEJLŐDIK A KÍNAI SZOFTVERIPAR


LEMARADT A VILÁG

A fejlődési üteme gyorsabb volt, mint bárhol másutt

A kínai informatikai és műszaki tudományok szervezéséért felelős tisztségviselő a minap Pekingben kifejtette, hogy a jövőben Kína megfelelő körülményeket teremt a szoftverágazat fejlesztéséhez, illetve megerősíti a szoftverfejlesztést és kutatást célzó nemzetközi együttműködéseket annak érdekében, hogy változtassanak azon a jelenlegi helyzeten, hogy kis és nem versenyképes szoftvergyártó vállalatok vannak túlnyomó többségben az országban.
Lu Qingjan informatikai miniszter-helyettes a minap egy munkaértekezleten elmondta, hogy a közelmúltban a kínai szoftverágazat fejlődési üteme gyorsabb volt, mint a világon bárhol.
„A közelmúltban a kínai szoftverágazat több mint 30%-kal növekedett, és továbbra is nő az ágazat mérete. 2005-ben a szoftverágazat forgalma elérte a több mint 49 milliárd amerikai dollárt, s az exportbevétel a 3,59 milliárd amerikai dollárt."
A statisztikai adatok azt mutatták, hogy évek óta gyorsan fejlődik a kínai szoftverágazat. 2002-től 2005-ig az ágazat növekedésének átlagos mértéke több mint 30% volt. Az export is majdnem tízszeresére növekedett az elmúlt 5 évben.
De a kínai szoftverágazat nagy sebességű növekedésével egy időben nem kevés probléma is jelentkezett. Például javítani kellett az ágazat fejlesztését célzó politikai körülményeken, hiszen kicsik voltak a szoftvergyártó vállalatok, hiányzott a kulcsfontosságú technológia nem volt elegendő jól felkészült szakember.
A szoftverágazat egészséges és stabil fejlődésének előmozdítására Kína kidolgozta a következő 5 évre szóló fejlesztési programot. Ding Wenwu úr, az Informatikai Minisztérium elektronikai és informatikai termékeket ellenőrző főosztályának vezető-helyettese tudósítóknak így beszélt erről.
„A fejlesztés részét képezi, hogy fokozzák az innovatív technológiákat, és az erőket összpontosítva támogassák a kulcsfontosságú azonosítási technikák kutatását és fejlesztését, megerősítik az ID hagyományos ágazatba való beolvadását és előmozdítsák a szellemi tulajdonjoggal védett termékek globális fejlesztését."
Ding Wenwu elmondta, hogy a következő 5 évben Kína átfogóan fejleszti az informatikai biztonságot garantáló szoftvereket, nagy erővel előre viszi az ID szolgáltatását, aktívan fejleszti az alkalmazott CD-k használatát az ágazaton belül. Ugyanakkor létrehozza és tökéletesíti az ágazat politikáját, megerősíti a CD-k szellemi tulajdonjogának védelmét, tökéletesíti a szakképzést, előmozdítja a kutatást és fejlesztést, valamint iparosítást.
Az évek során a kínai kormány az ágazat fejlesztésének előmozdítása során mindig is támogatta - és támogatja ma is - a nemzetközi együttműködési projektek kibontakozását, és kedvezményeket adott a multinacionális vállalatoknak az adózás és a földhasználat terén. Jelenleg az amerikai Microsoftot és az IBM-et is beleértve sok multinacionális cég alakított Kínában leányvállalatot, illetve fejlesztési központot. Xu Guanhua tudományos és technológiai miniszter abbéli reményének adott hangot, hogy a neves nemzetközi vállalatokkal való átfogó cserekapcsolaton keresztül előmozdítják a kínai szoftverágazat további fejlődését. Xu Guanhua miniszter erről a következőket mondta.
„A szellemi termékek globalizációja miatt tovább kell erősíteni a nemzetközi együttműködést, ki kell bővíteni a reformot és a nyitást. Üdvözöljük a külföldi cégeket és a kutató- és fejlesztési központokat, amelyek letelepedtek Kínában. Bízunk abban, hogy a tudományos és technikai körök, az ágazat átfogó együttműködésének és fáradhatatlan erőfeszítései nyomán a kínai szoftverágazat még gyorsabban és lendületesebben fejlődhet."
Értesülések szerint a következő 5 évben az ágazat továbbra is fenntartja a 30%-os növekedést, és 2010-re a kínai szoftverágazat értékesítése több mint 160 milliárd amerikai dollár lesz, az export pedig eléri a 10 milliárd amerikai dollárt is. Az ágazatban dolgozók száma körülbelül 2,5 millió.
Forrás: China Radio International

Az izraeli atomobjektumok felügyeletét követelik


Az arab országok

Az arab országok követelni fogják a NAÜ-től, hogy vegye ellenőrzése alá az izraeli nukleáris objektumokat – olvasható az Elaf internetes lapban, arab diplomáciai hírforrásra való hivatkozással. Különleges aggodalmat vált ki az arabok részéről a kiszolgált dimoni atomreaktor állapota. A NAÜ által  szervezett bécsi nemzetközi atombiztonsági konferencián kiemelt figyelmet kívánnak szentelni a nukleáris objektumok biztonságának, hogy elkerülhessék a Fukusima-1 japán atomerőműben történt szerencsétlenségek megismétlődését máshol - adja hírül az Oroszország Hangja.

Az izraeli atomprogram

Az izraeli atomprogramot illetően, először is a legfontosabb azt hangsúlyozni, hogy Izrael a mai napig nem ismerte el hivatalosan, hogy atomfegyvereket birtokol. Ezt ugyanakkor nem is tagadja, és ez a kettősség, „lebegtetés” lényegében atomprogramjának a kulcsa.

Az izraeli Dimona bázis
Forrás: http://www.globalsecurity.org/
 
Az izraeli nukleáris kapacitások legnagyobb nyugati szakértője, Avner Cohen kutatásai szerint ugyanakkor az izraeli atomprogram nem sokkal az állam megalapítását követően kezdetét vette, és az 1967-es arab-izraeli háborúra Izrael minden bizonnyal ki is fejlesztette első atomfegyverét. Napjainkban a különböző források 80-120 atombombára becslik az izraeli nukleáris arzenált.
Ennek az atomprogramnak a központja a fentebb is említett Dimona bázis, mely a NYT állítása szerint korábbi feladatköreit nemrégiben egy új elemmel egészítette ki – nevezetesen az Egyesült Államokkal közösen felügyelt vírus-fejlesztéssel és teszteléssel. 
Az Egyesült Államok és Izrael kapcsán emellett annyit érdemes még feltétlen megjegyezni, hogy – szintén Cohen kutatásaira alapozva – Amerika már 1969-ben tudomást szerzett az izraeli atomfegyverek létéről, és egészen napjainkig tolerálja ezeket - írja a Kitekintő.

 

NYOLC ÉS FÉLEZER SZÍRIAI MENEKÜLT TÖRÖKORSZÁGBAN

Ankarába érkezett a szír elnök különmegbízottja


Törökország nagyon szeretné, ha a vele szomszédos Szíriában végre véget érne a politikai feszültség. Egyebek mellett erről is tájékoztatták Türkmanit, Bashar al-Asszád szír elnök különmegbízottját, aki a török kormánykörökkel folytatandó tárgyalásokra Ankarába érkezett és megbeszéléseket folytatott Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnökkel.
Az eddig Törökországba érkezett szír menekültek száma megközelíti a nyolc és fél ezret. Türkmani, a szír elnök különmegbízottja, ankarai látogatása előtt Ahmet Davutoğlu török külügyminiszter társaságában meglátogatta Hatay városát, ahol a szír menekülteketelhelyezték. Davutoğlu elmondta, hogy Törökország nagy figyelemmel kíséri a szomszédos országban történteket és szeretné, ha az ígért reformokat mielőbb bevetetnék Szíriában. Addig is segítséget nyújtanak, befogadják és ellátják a menekülteket.
A TRT-nyomán

Életet mentettek a szomáliai kalózok?


Ilyen se volt még..

Miután egy szomáliai kalózok által elrabolt hajó lángra kapott a kalózok kimentették a hajó tizenkilenc fős legénységét - közölték csütörtökön helybeliek és maguk a kalózok. 

 

A panamai lobogó alatt közlekedő és az Egyesült Arab Emírségek tulajdonában lévő MV ORNA teherhajót tavaly december 20-án rabolták el a kalózok a Seychelle-szigetektől körülbelül 650 kilométerre északkeletre. Egyelőre nem tudni, mi okozta a fedélzeten keletkezett tüzet. A rakomány és a hajómotor sértetlen maradt, de a személyzeti laktér teljesen megsemmisült - közölték a kalózok. A rablók a 27 ezer tonnás hajó legénységét egy közelben lévő, szintén általuk elfoglalt hajóra vitték át. 
"Mindent megtettünk, hogy eloltsuk a tüzet (...) de nem sikerült - mondta egy magát Adamnek nevező kalóz a Reuters hírügynökségnek. - A teljes személyzetet megmentettük." A szomáliai kalózok általában kereskedelmi hajókat rabolnak el, amelyeket a váltságdíj kifizetéséig az általuk ellenőrzött part menti városok közelében tartanak. A hajókért gyakorta több millió dollárt is elkérnek, ami - a külföldi haditengerészet járőrözése ellenére - jövedelmező üzletet jelent számukra.
Forrás: hírszerző
Mai és régi kalózokról szóló egyéb írások: 
http://www.google.com/hostednews/epa/article/ALeqM5jTJxeD_PNLUD2ZEvfiCMZjTAv2qg?docId=20110615%3AMTI%3AK0132

http://www.hir24.hu/tudomany/2011/06/17/granatokkal-dobalozott-feketeszakall/~~tech-tud

Lev Tolsztoj és a világ emlékezete

KÖNYVTÁRA EGYİKE A VİLÁG LEGNAGYOBB
ÍRÓİ KÖNYVTÁRÁNAK

Fotó: ru.wikipedia.org

Lev Tolsztoj könyvtára a maga nemében egyedi. Annál is inkább, mert egyike a világ legnagyobb írói könyvtárának.  22000 kötet van benne, 30 nyelven. Ez a nagy értéket képviselő gyűjtemény Jasznaja Poljanában, a Tolsztoj udvarház és múzeum része. A könyvtár értékét növeli, hogy számos kötetben megtalálható a nagy író keze nyoma. Több kiadványt a hazai és a külföldi kortársak küldtek az orosz írónak. John Galsworthy, Romain Rolland, Bernard Shaw, Upton Sinclair és mások autogramját őrzik ezek a munkák. Tolsztoj könyvtárában vannak olyan kötetek, amelyeket nem találhatunk sem az amerikai kongresszus könyvtárában, sem a British Library-ban, sem pedig a moszkvai Orosz Állami Könyvtárban. A könyvek  képet adnak a műfordító Tolsztoj munkáiról is. Kínai klasszikusokat fordított  angolból. Lao-Csi The light of China c. könyvének fordítása a lapszélen van. Johannes Scheffler középkori német misztikus filozófus –akit Angelus Silesius néven ismernek – ugyancsak ott volt Tolsztojnak, mint műfordítónak érdeklődési körében. A könyvtárban van számos időszaki kiadvány, amelyeket folyamatosan olvasott Tolsztoj, mégpedig ceruzával a kezében.
   Lev Tolsztoj könyvtára időben is igen hosszú történetet ölel fel.  Tolsztoj őseitől 600 könyvet örökölt, amikor  megkapta a Jasznaja Poljana-i udvarházat. A gyűjteményben a legrégebbi kötet 1613-mal van datálva, a legutolsó pedig 1910-es kiadású. Ez Lev Tolsztoj halálának éve.

KÉSZ TÖRÖKORSZÁG ELSŐ SAJÁT MŰHOLDJA


JÚLIUSBAN FOGJÁK FELBOCSÁJTANI

A török tudományos és technikai kutatások társasága, a TÜBITAK úgy nyilatkozott, hogy július hónapban fogják felbocsájtani a világűrbe az első saját műholdat, mely egy megfigyelő műhold lesz.
Az első török műhold, fellövés előtt.

Kész Törökország első saját műholdja. A Rasat nevű műholdat már elküldték Oroszországba, hogy felröpítsék. TÜBITAK, a török tudományos és technikai kutatások társasága úgy nyilatkozott, hogy július hónapban fogják a világűrbe felröpíteni az első saját műholdat, mely egy megfigyelő műhold lesz. Az első török műhold információit tervek szerint a várostervezés, az erdészeti, a mezőgazdasági, valamint katasztrófa elhárítási munkák területén fogják használni. Tervek szerint Törökországban egy űrügynökséget is létre fognak hozni, mely a miniszterelnökséghez tartozik majd.

Forrás: TRT

Orosz hadihajó járőrözik az Ádeni-öbölben

A KALÓZTÁMADÁSOK
MEGELŐZÉSE ÉRDEKÉBEN
A kép csak illusztráció.
Az orosz Északi  flotta Szeveromorszktengeralattjáró elleni nagy hajója ma vette át az ügyeletet az ádeni-öbölben a kalóztámadások megelőzése érdekében. A hadihajó 7  – norvég, japán, máltai, libériai, tuvalui, antiguai  és barbudai zászló alatt haladó – kereskedelmi hajóból álló karavánt  kísér az Arab- és Vörös-tengerre.

„Kozmikus járőr” a veszélyes objektumok megfigyelésére

 Az orosz tudósok javasolják, hogy műholdak segítségével hozzanak létre „kozmikus járőrt” és optikai akadályt a veszélyes objektumok felfedezésére a röppályán - jelentette ki Rauf Ahmetsin, a Keldis Alkalmazott Matematikai Intézet munkatársa. A Nap körül, a Föld röppályája mentén hat kozmikus berendezést helyeznének el, mindegyiket két-két teleszkóppal, hogy egyetlen veszélyes objektumot sem maradhasson figyelmen kívül.