2011. június 23., csütörtök

Afganisztáni helyzetkép


Csapatkivonások és választási csalások


Immár nem először felreppent a hír, hogy kivonják a nyugati megszálló csapatokat Afganisztánból. Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint június 22-én este tette ezt a kijelentését, amihez csütörtökön Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök hivatala is csatlakozott. Megfigyelők szerint az amerikai elnök bejelentése az Afganisztánban szolgáló amerikai csapatok kivonásának kezdetéről nem oszlatja el a számos kételyt azt illetően, képes lesz-e az afgán kormány és hadsereg kezelni az ország biztonsági helyzetét 2014 után, s hogy mennyire lesznek szilárdak a – most minden eddiginél feszültebb – kapcsolatok az Egyesült Államokkal. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy Hamid Karzai nem válaszolt az amerikai csapatkivonás bejelentése kapcsán összehívott csütörtöki sajtótájékoztatóján a választási csalásokkal kapcsolatos kérdésre; tanácsadói gyorsan kituszkolták a teremből. Könnyen meglehet, hogy nemcsak a nyugati csapatok kényszerülnek távozásra, de a jelenlegi afgán kormány tagjai is kicserélődnek.

A csapatkivonásokról és az afganisztáni helyzetről szóló összeállításunk alább olvasható:


Obama tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból

Obama tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból –adta hírül a Kínai Rádió. "Tudósítónk jelentése szerint Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint június 22-én este bejelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdi az amerikai katonák kivonását Afganisztánból. Az amerikai elnök szerint idén év vége előtt 10 ezer katonát vonnak ki Afganisztánból. Obama emlékeztetett arra, hogy 2009-ben újabb csapatokat küldött Afganisztánba, amely jelentős lépés volt az al-Kaida és a tálibok elleni harcban, kiképezték az afgán biztonsági erőket, segítséget nyújtottak az afgán kormánynak az újjáépítés területén, és ezeket a feladatokat kifogástalanul sikerült befejezni. Ezért idén júliustól fokozatosan megkezdik az amerikai katonák kivonását. Obama rámutatott, hogy az Egyesült Államok további segítséget fog nyújtani az afgán kormánynak a terrorizmus elleni harc területén."


Rasmussen üdvözli, Cameron teljes mértékben egyetért

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közleményében üdvözölte Barack Obama bejelentését. „Az elnök döntése természetes eredménye az általunk elért haladásnak (Afganisztánban)” - közölte a NATO-főtitkár. Rámutatott arra, hogy az amerikai elnök bejelentése a NATO-szövetségesekkel és a partnerekkel folytatott szoros konzultációk után történt. „Látjuk, hogy változik a helyzet. A tálibok nyomás alatt vannak. Az afgán biztonsági erők napról napra erősebbek” - közölte Rasmussen. Obama helyi idő szerint szerdán jelentette be Washingtonban, hogy országa az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát. A jövő év nyaráig visszahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Ezzel - mondta - a csökkentés kezdeti szakasza befejeződik, és az amerikai csapatok a továbbiakban olyan ütemben fogják majd elhagyni Afganisztánt, amilyenben az ország biztonsági erői átveszik tőlük a védelmi feladatokat. Obama bejelentése előtt néhány órával David Cameron brit miniszterelnök arról tájékoztatott közleményében: teljes mértékben egyetért Obama helyzetértékelésével, azzal, hogy előrehaladás történt a biztonság megteremtésében, s hogy a csapatleépítés ellenére állandó nyomás alatt lehet tartani az afganisztáni lázadókat. Cameron megismételte, hogy 2015 után brit katonák nem lesznek Afganisztánban.

(c) mti Magyar Távirati Iroda Zrt.

Németország üdvözli, Franciaország követi az USA döntését

A német külügyminiszter szerint Obama szerdai beszéde az Egyesült Államok "egyértelmű elkötelezettségét" tükrözte azon stratégia mellett, amely a védelmi feladatok afgán biztonsági erőknek történő átadását irányozza elő. Németország jelenleg 4900 katonát állomásoztat Afganisztán északi részén, kivonásuk részletei egyelőre nem ismertek. Az Afganisztánban állomásozó francia csapatok fokozatos kivonását jelentette be csütörtökön Nicolas Sarkozy elnök hivatala. A közép-ázsiai országban tartózkodó 4000 fős francia kontingens visszahívása megfelel majd a nyáron kezdődő amerikai csapatkivonás ütemezésének. Az amerikai elnök szerdai beszédét megelőzően telefonon egyeztetett francia kollégájával a két ország közös afganisztáni kötelezettségeivel kapcsolatban - közölte az Elysée Palota. Sarkozy később üdvözölte Obama döntését. Az amerikai elnök helyi idő szerint szerdán este jelentette be, hogy az Egyesült Államok az végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát. A jövő év nyaráig az elnök hazahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Obama bejelentette, hogy jövő májusban a NATO-tagállamok és a többi szövetséges részvételével Chicagóba tervezett csúcstalálkozón vitatják meg az afganisztáni helyzetet és a további csapatkivonás részleteit. Ausztrália egyelőre nem vonja ki Afganisztánban állomásozó 1500 katonáját - közölte Julia Gillard kormányfő csütörtökön, az amerikai elnök bejelentésére reagálva. Az ausztrál kontingens a korábbi tervnek megfelelően 2014-ig marad a közép-ázsiai országban, ahol részt vesz az afgán hadsereg tagjainak kiképzésében - tette hozzá a miniszterelnök.

Franciaország bejelentette az afganisztáni csapatkivonás menetrendjét

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök hivatala csütörtökön bejelentette a francia csapatok progresszív kivonulási tervét Afganisztánból. Jelenleg körülbelül 4000 francia katona állomásozik Afganisztánban. A francia kivonulását az amerikai csapatokéhoz igazították. A francia bejelentés néhány órával azután érkezett, hogy Barack Obama amerikai elnök szerda éjjel bejelentette, hogy idén 10 000 katonát vonnak ki Afganisztánból, a jövő nyárig pedig további 23000-et. Franciaország egyetért az Afganisztánnal kapcsolatos amerikai helyzetelemzéssel és célokkal, valamint üdvözli Obama elnök döntését, közölte a francia köztársasági elnök hivatala.

China Radio International

Tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból Obama

Az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok – jelentette be szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

A jövő év nyaráig az elnök visszahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Ezzel a csökkentés kezdeti szakasza befejeződik, és az amerikai csapatok a továbbiakban olyan ütemben fogják majd elhagyni Afganisztánt, amilyenben az ország biztonsági erői átveszik tőlük a védelmi feladatokat. Obama a csapatkivonás indoklásaként elmondta, hogy Amerikának sikerült súlyos, zavart okozó csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okozni a táliboknak, akiket több erődítményükből kiszorítottak. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok politikai rendezést szeretne elérni Afganisztánban, ezért az ország biztonsági erőinek és kormányának erősítése mellett részt vállal az afgán nép – beleértve a tálibok – megbékélését célzó kezdeményezésekben.

„Álláspontunk ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban világos: ezeket az afgán kormánynak kell irányítania, amelynek fokoznia kell képességét, hogy meg tudja védeni a népét, és azoknak, akik részesei akarnak lenni egy békés Afganisztánnak, szakítaniuk kell az al-Kaidával, fel kell hagyniuk az erőszakkal, és be kell tartaniuk az afgán alkotmányt” – jelentette ki az elnök hozzátéve, hogy részben a katonai erőfeszítéseknek köszönhetően az amerikai kormány bízik a haladásban.

Az Egyesült Államok jövőbeni katonai stratégiájával kapcsolatban kijelentette, hogy Amerikának, miként korábbi nemzedékeknek, vállalnia kell egyedülálló szerepét a történelemben. Hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés elvét támogatva Washington, a saját ideáljainak is megfelelve, támogatni fogja a demokráciára törekvő arab forradalmakat.

Obama befejezésül aláhúzta, hogy Amerika, amely az elmúlt évtizedben a hatalmas államadóssága és gazdasági nehézségei ellenére is 1000 milliárd dollárt költött háborúkra, most az otthoni építkezésre fog összpontosítani.

Az afganisztáni tálibok „csupán jelképesnek tekintik e bejelentést tízezer ember idei kivonásáról, amely nem elégíti ki sem a nemzetközi közösséget, sem a háborúba belefáradt népet” – olvasható a tálibok közleményében, amelyet eljuttattak a francia hírügynökséghez. Azzal vádolják az Egyesült Államokat, hogy „többször is a háború végének hamis reményébe ringatták nemzetüket, bejelentve – teljesen alaptalanul – a győzelmet”.

Az amerikai elnök bejelentése az Afganisztánban szolgáló amerikai csapatok kivonásának kezdetéről nem oszlatja el a számos kételyt azt illetően, képes lesz-e az afgán kormány és hadsereg kezelni az ország biztonsági helyzetét 2014 után, s hogy mennyire lesznek szilárdak a – most minden eddiginél feszültebb – kapcsolatok az Egyesült Államokkal.

Kabul és Washington viszonya a jelek szerint mélyponton van, kölcsönös meg nem értés és csalódottság jellemzi, távol áll a 2000-es évek elejének idilljétől Hamid Karzai afgán elnök és a washingtoni Fehér Ház között, amely utóbbi Karzai hatalomra segítője, első számú pénzügyi támogatója és védelmezője volt.

Karzai az utóbbi években nem fukarkodott az Amerika- és Nyugat-ellenes kijelentésekkel, főként a polgári áldozatokkal járó NATO-akciókat ítélve el.

Az amerikai illetékesek elismerik, hosszú utat kell még megtenni a biztonsági ügyek afganisztáni átadásának sikeréhez. Robert Gates amerikai védelmi miniszter már többször is „az erőfeszítések megkettőzésére” szólította fel Kabult. Az afgán kormány azt hangoztatja, bízik abban, hogy hadserege képes lesz „betölteni az űrt” a nyugatiak távozása után.

Az afgán dosszié szakértői már nem olyan biztosak ebben, főként azokra a gyengeségekre mutatva rá (korrupció, kiképzési hiányosságok, etnikai egyensúlyhiányok, lázadók beszivárgása...), amelyek aláássák a ma mintegy 300 ezer főnyi afgán katonaság és rendőrség erejét. „A 2014-es határidő irreális, mert az afgán hadsereg nem lesz képes szembeszállni az erősödő felkeléssel” – írja Gilles Dorronsoro egyetemi tanár a Carnegie Alapítvány által e hónapban közölt cikkében. (mti-hírösszefoglaló)

Forrás: Világ Tranxindex

Módosulhat a tavalyi választások eredménye Afganisztánban

Kezdeményezte a tavaly őszi afganisztáni parlamenti választások eredményének módosítását a Hamid Karzai afgán elnök által felállított különbíróság; a csütörtöki döntés nyomán az államfő számára kényelmetlen összetételű törvényhozás tagjainak több mint negyede kicserélődhet.

A tavaly szeptemberi választások után három hónappal megalakult ötfős testület választási csalás miatt a 249 fős parlament több tucat - egyes források szerint 65-70 - képviselőjét foszthatja meg a mandátumától, hogy más jelölteket hirdessen ki helyettük győztesnek. A csütörtöki bejelentések szerint néhány esetben már meg is született az ilyen értelmű döntés. Független megfigyelők szerint súlyos visszaélések árnyékolták be az afgán parlamenti választásokat, amely a második volt a tálib hatalom megdöntése óta. Bírálók szerint ugyanakkor a különbíróság eljárása sokkal inkább Karzai elnök politikai céljait szolgálta, semmint a csalások leleplezését. Az államfő ugyanis köztudottan elégedetlen az új összetételű törvényhozással, mert az a korábbinál egységesebb ellenzéki tömböt jelent vele szemben. Karzai nem válaszolt az amerikai csapatkivonás bejelentése kapcsán összehívott csütörtöki sajtótájékoztatón a különbíróság döntésével kapcsolatos kérdésre; tanácsadói gyorsan kituszkolták a teremből. A különbíróság közölte, mind a 34 afganisztáni tartományban újraszámolták a szavazatokat, és az általuk javasolt eredmény immár a voksolás tényleges végeredménye lesz.

Forrás: ma.hu

Kapcsolódó információk:

Az afgán tálibok csak jelképes értékűnek tartják Obama bejelentését

Afgán tálibok: csak jelképes Obama bejelentése a csapatkivonásról

Újabb kampány a dohányzás ellen

A dohányzás káros hatásait bemutató képekkel
Újra és újra nekirugaszkodik a világ, hogy jobb belátásra bírja a dohányzókat. Az elmúlt évtizedekben, számos országban (így pl. Magyarországon és itt Törökországban) is, bevezettek bizonyos korlátozásokat. Van, ahol nem lehet, csak kijelölt helyeken rágyújtani, másutt nem lehet (vagy csak szolidan, szolidabban?) reklámozni a füstölnivalókat. De nálunk pl. a jobb érzésű tévé csatornákon letakarják, eltakarják az olyan jeleneteket, amelyben cigarettáznak, szivaroznak, vagy pipáznak. Ez eleinte zavaró, később azonban a fanatikus filmnéző is megszokja, a renitens dohányos is fenntartások nélkül nyúl cigis doboz után. Úgy tűnik, hogy most a világ nyugati felén is felismerték: tovább kellene lépni. Na, nem a cigaretta, vagy a dohány (dohánytermékek) gyártását korlátozzák, az abból származó nem csekély profira, bevételekre továbbra is szükségük van. Megpróbálják viszont – úgymond – riasztó képekkel leszoktatni, vagy kevesebb cigaretta elszívására ösztökélni a dohányosokat. A Kreatív Online beszámol róla, hogy most már nemcsak különféle feliratokkal riogatják a megrögzött amerikai „nikotinéhségben szenvedőket” hanem riasztó képekkel is. Hogy ennek meg lesz-e a kívánt hatása, nem lehet tudni. Arra viszont fogadni mernénk, hogy az amerikai divat előbb-utóbb majd Európában (és természetesen másutt) is megjelenik. Közben a dohánygyárak szép csendben folytatják a termelést, a dohányboltok sem zárnak be, de mindenki, aki a gyártással vagy a forgalmazással foglalkozik, megnyugodva fordulhat éjszaka a másik oldalára, mondván, hogy mi igazán mindent megtettünk a dohányzás ellen!

Riasztó képek az amerikai cigisdobozokon



2012-től a doboz felét kitevő képeket kell elhelyezni a cigarettáspakkokon az Egyesült Államokban. Az egészségügyi minisztérium kilenc, általuk leghatásosabbnak vélt képet választott ki erre a célra.

2012-től a dohányzás káros hatásait bemutató képeket helyeznek el az Egyesült Államokban a cigisdobozokon. Az egészségügyi minisztérium 36 képből választotta ki a legsokkolóbbnak tartott kilencet, melyek között rossz fogak, gégemetszett ember és lélegeztetőre kapcsolt szívrohamos is szerepel.

Az intézkedés annak ellenére lépett érvénybe, hogy a dohányipari cégek perrel fenyegetőztek, mondván, a szabály sérti a szólásszabadságot, démonizálja a gyártókat és stigmatizálja a dohányosokat.

Az Egyesült Államokban 45 éve van figyelmeztető felirat a dobozok oldalán, erre az új lépésre pedig azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedek csökkenő tendenciája után néhány éve stagnál a dohányosok száma az országban – mondta egy interjúban Dr. Margaret A. Hamburg, az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszeripari Hatóságának (Food and Drug Administration) tisztségviselője. A kormány szerint naponta négyezer fiatalkorú próbálja ki a cigarettázást, akik közül ezer rendszeres dohányzóvá is válik.

(forrás: The New York Times )