2011. november 3., csütörtök

Kína először hajtott végre dokkolási manővert az űrben


Kína a világ harmadik országa,

amely elsajátította

az űrtechnológiát

A kínai űrhajó 1:1 arányú makettje egy ázsiai asztronautikai kiállításon (2003-ban).

Kína első alkalommal hajtott végre dokkolási manővert az űrben: az ember nélküli Sencsou-8 (Shenzhou-8) űrhajó 343 kilométer magasságban összekapcsolódott a Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodullal – adta hírül az MTI-re hivatkozva a Népszava.

Közel két nappal pályára állítása után a Sencsou-8 helyi idő szerint csütörtökre virradóra sikeresen összekapcsolódott a világűrben „várakozó” első kínai kísérleti űrállomásmodullal, a Tienkung-1-gyel. Az eseményt Pekingben újabb nagy lépésként értékelik Kína űrprogramjában, amelynek a mostani szakaszban az a célja, hogy 2020-ig űrállomást építsenek. A sikeres manővert a kínai központi televízió élőben közvetítette, az irányító központból a legfelső politikai vezetés - a G20 franciaországi csúcstalálkozóján részt vevő Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök kivételével - figyelemmel követte. Hu üzenetben gratulált a sikerhez.
Az első kínai űrbeli dokkolást kommentáló hírekben kiemelik, hogy Kína - az Egyesült Államok és Oroszország után - a világ harmadik országa, amely elsajátította ezt a technikát.
A kelet-ázsiai ország immár rendelkezik azzal a tudással és felszereltséggel, amely szükséges egy űrállomás megépítéséhez, s ezzel megnyílik az út Kína előtt, hogy kiterjessze űrkutatási tevékenységét - állapítják meg a szakemberek.
A Hszinhua hírügynökség jegyzete szerint: ha a közeli jövőben nem is várható komoly gazdasági haszon az „emberes” űrprogramból, a tudomány és technológia terén elérhető eredmény, érték nem lebecsülendő. Az ország azt szeretné, ha saját űrállomása a 2020-ban „nyugállományba vonuló” Nemzetközi Űrállomás (ISS) helyére léphetne és teret biztosítana a nemzetközi űrkutatásnak.
A korábban közölt terveknek megfelelően a Sencsou-8 és a Tienkung-1 tizenkét napig együtt kering, majd egy újabb dokkolási kísérletet hajtanak végre. A program részeként 2012-ben két újabb űrhajó, a Tienkung-9 és 10 indul hasonló küldetéssel a világűrbe. Egyikük már biztosan legénységet is visz magával. Az űrhajósok
- köztük két nő - kiképzése folyamatban van.
MTI


További információk:

A kínai űrprogram múltja, jelene és jövője