Megvonták a rokkantnyugdíját, ezért szíven szúrta magát

A magyarországi parlamentben vajon miért nem foglalkoznak a rendszerváltás követően megrokkantak ügyeivel? Oda csak pénz keresni és aludni járnak a képviselők?

Rokkantvadászat: „Rögeszmévé fejlődött a téveszme, hogy egy megroggyant ország minden bajának okozói a rokkantak.”

Több magyarországi hírportál is hírül adta ma, hogy: Szíven szúrta magát egy férfi szerda délelőtt a nyugdíjbiztosítási igazgatóság ügyfélszolgálatán Veszprémben - olvasható a veszport.hu portálon.

Tipikus magyarországi sztori:

Az eset egy olyan 55 éves férfival történt, aki évek óta rendszeres „szociális ellátásban és nyugellátásban részesült”, emiatt időszakonként rendszeres (megalázó) orvosi vizsgálatra kellett mennie. Az orvos (egy pár éve hatályba lépett titkos belső utasítás alapján) azt állapította meg, hogy az illető állapota javult, így csupán szociális támogatásban részesülhet. A hasonló esetek kb. 8-10 éve rendszeresen előfordulnak Magyarországon!

A rokkantnyugdíjas férfi állítólag szerdán délelőtt nyugodtan kivárta a sorát a Veszprém Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon, majd az ügyfélszolgálaton megmutatta a határozatot és csak annyit mondott, ha ő ennyit ér az országnak, akkor ezt teszi - majd szívtájékon szúrta magát egy késsel. Olyan hirtelen történt, hogy senki nem tudott időben közbelépni.

A férfit a Veszprém megyei kórházba szállították. Dr. Rácz Jenő főigazgató szerint a rokkant nyugdíjas férfit súlyos, életveszélyes állapotban szállították a kórházba, azonnali életmentő műtétre volt szüksége. Jelenleg a baleseti osztályon ápolják.

A rokkantnyugdíjasok sorsa a mai Magyarországon. Íme, pár jellemző példa:

Az egyik szomszéd kiugrott az erkélyről, és előttünk csattant a betonon. Mentő, rendőr, helyszínelők... 57 éves ember, fél szemére 100%-ban vak, munkát sehol nem kap, most pedig a csodálatos és nagyon hasznos új törvények miatt megvonták a rokkant nyugdíját, mind a 28 ezer FT-ot. http://ametiszt.blogol.hu/?perm=3671800

Vera éveken át takarítóként dolgozott egy közeli nagyváros szállodájában, ahonnan tulajdonosváltáskor elküldték; férje (túlélve egy agydaganatot) rokkantnyugdíjas. Mivel a rokkantnyugdíjból nem lehet megélni, igyekezett itt-ott munkát vállalni. Amikor eljött az ötévenkénti orvosi felülvizsgálat ideje, az orvos ránézett a kezére, és így szólt hozzá: Hát ez egy munkás, dolgos kéz, látom, dolgozunk, de a segély meg kéne! És megvonta a rokkantnyugdíjat, ami havi ötvenezer forintos kiesést jelentett a családnak. Hamarosan kikapcsolták az áramot, Vera részletfizetést kért, de volt, hogy azt sem tudta fizetni. Így az áram visszakapcsolása a messzi távolba került. http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre81/kovai_feny.htm

Panaszosunk 12 éve rokkantnyugdíjas, de a leszázalékolás mellett munkát is vállalt. Most keresettúllépés miatt elvették nyugdíját, ezért kért tőlünk segítséget. Levélírónkat 1998-ban csökkentett munkaképességűnek nyilvánították 1998-ban. A 67 százalékos, III. csoportos rokkantnak minősített férfi szerencsére munkát talált egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél. Azért, hogy rokkantnyugdíját megkapja kétszer is felmondott néhány napra, mert túl sok volt a fizetése, s így továbbra megkaphatta a juttatást. Január elsejétől azonban megvonták tőle a rokkantnyugdíjat keresettúllépés miatt.

http://mozgaskorlatozottakkiskozo.network.hu/blog/mozgaskorlatozottak-kis-kozossege-hirei/tul-sokat-keresett-elvettek-a-nyugdijat

Munkára kötelezték a mozgásképtelen favágót. Tormafölde - Az utcára tehetik Kovács Józsefet (57) és feleségét, miután 11 év után megvonták a férfi rokkant nyugdíját. A család jelenleg 40 ezer forintból él, ám a súlyos beteg gyógyszerei szinte az egész összeget elviszik. Mint arról korábban beszámoltunk, a volt favágót 11 éve százalékolták le súlyos ízületi gyulladása miatt. Azóta kezét és térdét is többször műtötték. Ma már nem tudja mozgatni csuklóját, bal térdében protézis van, jobb térdét pedig már csak a csont tartja. Újabb protézisműtétét jövő áprilisra írták ki. Ennek ellenére a legutóbbi felülvizsgálat alkalmával visszaminősítették 40 százalékosra a rokkantságát, vagyis újból munkára kötelezték. Ám mivel még a házat sem képes egyedül elhagyni, esélye sincs, hogy állást találjon. Felesége pedig, mivel egész nap férjét ápolja, nem tud dolgozni.

http://www.mommo.hu/media/Munkara_koteleztek_a_mozgaskeptelen_favagot

Egy fórumozó: az én esetem a következő: bal oldali csípőprotézis műtéten estem át 2011. július 14-én. Október 1-től vagyok rokkantnyugdíjas, 53éves és 36 év munkaviszonyom van, csak 2013 januárig kaptam meg. Februárba meg kell műteni a másik lábamat is, el se tudom képzelni, hogy milyen munkát tudok végezni két izületi csípőprotézissel. Teljesen el vagyok keseredve, hiszen inkább dolgoznék, de hogyan? Még magamat is nehéz ellátni. Üdvözlök mindenkit Ani http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9182967

Rokkantvadászat

Immár több mint egy éve folyik Magyarországon a rokkantak elleni hajtóvadászat. Rögeszmévé fejlődött a téveszme, hogy egy megroggyant ország minden bajának okozói a rokkantak.

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés. A következmény: régiónk többi országához képest hazánkban kétszeres a rokkantak aránya. Ekkora különbséget semmilyen valóságos körülmény nem indokol, nincs tehát ennyi magyar ember, aki ne tudna valamilyen betegség, vagy fogyaték miatt munkát vállalni.” (Széll Kálmán terv)

A bűnbak tehát megneveztetett. Indulhatott a vadászat és a rokkantak száma egyre nőtt, mint a horgász hala a meséjében. Legfelkészületlenebb döntéshozóink már csaknem egymillió „vadászható” rokkantról beszéltek érzékeltetve, hogy legalább a felük szimuláns.
Meg is indult a csalózás, felpörgött a gépezet, rohant mindenki álrokkantat találni. Szimuláns ugyan nem nagyon akadt, az esetleg munkára foghatók száma mára már kormányzat szerint is elenyésző. De az előítélet még tartja magát, sőt most törvény rangjára akarják emelni.

Érdemes-e néhány tízezer egészségkárosodott emberrel megnövelni a munkanélküliek táborát csak, hogy kielégítsük a tudatlanok vérszomját? A Széll Kálmán tervben két régmúlt technika pontatlan értelmezéséből adódóan beszélnek blődségeket. A ’90-es évek elején volt bevett társadalmi gyakorlat az ötvenes éveiket taposó a munkaerőpiacról kiebrudalt munkavállalók rokkantosításba menekítése. Velük – átmenetileg - tényleg felduzzadt a rokkantak száma. De ezek az emberek ma már betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt, beszélni beszélhetünk róla, kiöregedtek már ők a munkára foghatók világából. Korrigálva a hibát őket ezért a jövőre átsorolják az öregségi nyugdíjasok közé. Ezzel a csaknem nyolcszázezres rokkant tömeg kevesebb, mint felére csökken. (Ez a törvény legpozitívabb, egyetlen dicsérhető eleme) Vadászható rokkant tehát már csak: cc. 380 ezer fő.

Egyenetlen területi megoszlásban: Soltész államtitkár úr rácsodálkozott arra, hogy a rokkantságot az ország legelmaradottabb területein találjuk meg. Jó, ha tudja az államtitkár úr, a szegénység és a nyomor, betegség együtt jár. A kilencvenes évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a magyar munkavállaló nem megy táppénzre, inkább betegen is dolgozik, mert félti az állását. Egy egyszerű influenzát éppúgy lábon próbál meg kihúzni, mint egy komolyabb egészségkárosodást. Na most, ahol már semmi munka nincs, akkor mit veszíthet, ha jelentkezik rokkantnak? Valami betegsége biztos van, hisz a kevés jövedelméből nem jutott neki helyes egészségmagatartásra, gyógykezelésre. A munkanélküliség, a betegség és a rokkantság együtt járásában nincs tehát semmi magyar sajátosság, inkább az a furcsa, hogy ez az alapvetőnek tartott ismeret még nem evidens minden döntéshozó számára.

A rokkantság fogalmának megváltozása az ezredforduló után megfogalmazódott egy szigorítási és egy szemléletváltási igény a rokkantosításban. 2008. január 1.-től már nem azt nézi az erre hivatott bizottság, hogy az illető képes-e korábbi munkáját elvégezni, hanem azt, hogy maradt-e annyi munkavégző képessége a megbetegedettnek, hogy az még elfogadható arányban értékesíthető a munkaerőpiacon. A szigorítás eredményeként csökkent a rokkantsági vizsgálatra jelentkezések száma. (Átmenetileg persze ez nőhet, ha tartós marad a gazdasági visszaesés vagy stagnálás.)
Mivel a rokkantak közé belépők száma csökken és a természetes fogyás esetükben magasabb az átlagnépességnél, a rokkantak összlétszáma is elkezdett apadni.
A szemléletváltás másik eleme a rehabilitáció megnövelése volt. Az egészségkárosodott személyt segíteni kell a mielőbbi egészségi állapotának lehetséges helyreállásában, szociális talpra állásban és a munka világába történő visszakerülésben. Ezzel elméletben természetesen mindenki egyetért. De azt a jelenlegi törvénytervezet alkotói is tudják, hogy hiába rehabilitálunk közepes hatásfokkal egy élete delén járó embert, ettől ő nem lesz vonzó a munkaerőpiacon. Negyvenöt év felett már nagyon nehéz munkahelyet találni, félig átképzetten és többé-kevésbé gyógyultan meg érdemi munkát megvalósítani szinte kizárt. Társadalmi szinten ez azt jelenti, hogy feleslegesen kidobott pénz a minimális rehabilitáció, amit nyugodtan nevezhetünk csak összekalapálásnak.
Ezért a törvénytervezet saját bevezetőjének is ellentmondva, azokat, akiknek kevesebb, mint öt éve van hátra saját öregségi nyugdíjkorhatáruk betöltéséhez békén hagyná. Szintén reménytelennek ítéli meg a jelenlegi I., II csoportos rokkantak komplex rehabilitációját. Emberi jogaik, ide vagy oda, ők sem részesülhetnek a komplex rehabilitáció áldásaiban. Kapnak annyit, mint eddig. Többet rájuk költeni, azaz rehabilitálni őket már nem érdemes ismeri el a tervezet. Egyénileg ez egy sablonszöveg: „rehabilitálható, de komplex rehabilitációja nem javasolt” Ennyi, leírták…
Kiesnek hát a munkára fogható körből ők is, de maradt még vadászható: olyan kétszázezer fő. Két fő csoportban :
A megközelítően 110 ezer III. csoportú „vadászható” rokkantnyugdíjas esetében olyan húsz százaléknál változtat – csökkent - a bizottság az egészségügyi károsodottság mértékén. (Bár, ezen megállapítások némelyike is csodatétel kategóriájába tartozik. Jelenleg kétezer per zajlik a rokkantsági fok vitatása következtében, döntően az egészségkárosodottaknak van igazuk.)
A rehabilitációs ellátásban részesülők esetében gyenge harmadrész az, aki ideig-óráig meg tud kapaszkodni a munkaerőpiacon. Hozzájuk számítják a szociális járadékosokat, ez olyan kilencvenezer ember.
Az összesen kétszázezer főből tehát olyan 30-40 ezer fő visszaterelését látják elképzelhetőnek egy-két évre a munkaerő piacra. Hogy miért csak ilyen keveset? Mert sem valódi, azaz komplex rehabilitáció, sem tényleges munkaerő szükséglet nincs jelenleg.
A jelenlegi komplex rehabilitáció eszköztelenségét jelzi, hogy az állami statisztikák szerint is mindössze 25-30 %-át sikerül újra munkába helyezni. Arról, hogy ez esetleg csak időszakos és képtelen megragadni a rehabilitált a munkahelyen természetesen nem vezetünk statisztikát.
Nincs kommunikáció a szigorítást sürgető Dr. Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata (?) országgyűlési képviselő és az egészségkárosodottak mentésére fellépő katolikus egyház, a Máltai Szeretetszolgálat és Róma püspöke között. Jól jelzi, hogy az egyházak egyre inkább a szigorítások miatt a megnyomorodott emberek sokoldalú mentésére állnak át. A képviselő asszony meg megtagadva 2007-es önmagát, ma már az egészségkárosodottakat hibáztatja azért, mert azok nem tudnak visszakerülni a munkaerőpiacra. Kár, hogy nem Róma püspöke dönt a magyar országgyűlésben az egészségkárosodottakkal kapcsolatban. Pedig a képviselő asszonynak már csak hivatalból is tudnia kellene, hogy a „Kelj fel és járj” csak arra hivatottak esetében jelent valódi segítséget. A többieknél marad a csökkent munkaképesség, esetleg csökkent ezért muszájból kiegészített kereset és majd ha elterjed akkor az atipikus foglalkoztatás. Ezek nélkül a rehabilitáltak üldözésének megszavazása méltatlan minden humánus, vallásos embernek.
A magyar gazdaság nem azért foglalkoztatja csak mindössze 55 %-át a munkaképes korú lakosságnak, mert a többi nem akar dolgozni, hanem mert nincs több munkavállalóra szüksége. Az egészségkárosodott személy akkor lesz keresett munkaerő és valóban többlettermelő, ha növekszik a gazdaság. Addig csak vagy a munkanélküliek egy agyon szekált és ettől költséges részét alkotja a ráerőszakolt színlelt rehabilitációs részleggel, vagy pedig sajátos módon - a kedvezmények által - kiszorítja az állások egy részéből az egészségeseket. Azaz nem lesz több munkahely, csak államköltségen megtámogatott egészségkárosodottak kerülnek az egészséges dolgozók helyére.
Összegezve: Sebtében és munkaerő-piaci és költségvetési hatásait nem megfelelően végig gondolt tervezetet állítottak össze. Ennek csak egyik következménye, hogy a megálmodott megtakarítás töredékét sem érheti el a költségvetés, miközben a másik oldalon jelentős kiadások keletkeznek. Új intézményrendszert kell létrehozni kétszázezer gondozottra. (Hisz a folyamatban mindenki részt vesz valameddig és hát vannak új belépők.) Többszörösére kell növelni a képzési kiadásokat, miközben az érintett családok számára is megnövekednek a kifizetendő szociális juttatások. Miközben az általános pénzhiány miatt éppen összeomlani készül az egyszerű, minimális értékteremtő munkára felépített foglalkoztatói hálózat. Tehát olyan évi 15 milliárd forint költséggel elérünk olyan évi 10 milliárd forint megtakarítást. Ez nem tűnik logikus, sem pedig a beépített kényszertömeg miatt humánus, ha úgy tetszik keresztényi megoldásnak. Rossz a törvénytervezet… Újra kellene tervezni.

Spitzer Tibor
Szociológus, politológus
Szakvizsgázott szociális munkás

Alulírottak egyetértünk a „Rokkantvadászat” című szakmai vélemény levél tartalmával.

Kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy a T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról című törvény-tervezet előterjesztését vonja vissza és szociális szakemberek, rehabilitációs szakemberek az érintettek és azok érdekképviseleteinek bevonásával kezdjen tárgyalásokat egy a társadalmi reintegrálást lehetővé tévő törvényről.

Katalin Varga

http://www.peticiok.com/rokkantvadaszat