2012. január 26., csütörtök

Két kamasz fiú „embert” juttatott az űrbe

NAGY LELEMÉNNYEL, TEHETSÉGGEL
Két 17 éves fiú négy hónap alatt fejezte be a munkálatokat, mindent saját kezükkel építettek – adta hírül a kulturpart.hu.
Mathew és Asad képe az űrből.
Mathew Ho és Asad Mohamed egy iskolába járnak a kanadai Torontóban. Mathew évekkel ezelőtt látott egy videót, melyben az MIT (Massachusetts Institute of Technology) hallgatói egy meteorológiai ballont küldtek fel, hogy képeket készítsenek a Földről, ez pedig annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, ő is megcsinálja.
Asaddal összefogva négy hónapig minden szombatjukat a házi készítésű légi jármű barkácsolására áldozták, mellyel végül négy kamerát és egy Lego embert küldtek fel 24 kilométer magasra, a sztratoszféra közepébe.
A kis emberkének egy órába telt följutni, de feleannyi idő alatt visszatért a bolygó felszínére, miután a ballon kipukkadt. A szédítő magasság ugyan még messze van a világűr teljes vákuumától és csendjétől, de már látszik a Föld görbülete és az égbolt tetején az űr sötétje.
A ballon rakománya a „kilövés” helyszínétől több mint 120 kilométerre ért földet, így a fiúknak egy hetet várni kellett, hogy autóval elmehessenek a kincset érő felvételekért.
Dr. Michael Reid, a Torontói Egyetem asztrofizikus professzora elmondta, hogy a PhD hallgatók gyakran csinálnak hasonló teszteket, de egy sikeres próbálkozás két 17 éves fiútól igazán nagy leleményességről és tehetségről tesz tanúbizonyságot.

Törökországból Irakba, Kazasztánba, Európába és Szaúd-Arábiába repülnek


ÚJ ATLASJET GÉPEKKEL


A török Atlasjet lesz a kanadai Bombardier repülőgépgyár új CSeries regionális utasszállító repülőgépének az első diszkont felhasználója. Erről még tavaly novemberben állapodtak meg a felek a Dubai Airshow keretében. A szándéknyilatkozat szerint 10 plusz 5 gép vásárlásáról szól a megállapodás a CSeries család CS300-as változatára vonatkozóan. Az üzlet értéke 776 millió dollár, amely 1,18 milliárdra változik, ha az öt opciós gépet is fixen megrendeli a török fuvarozó.
Az Atlasjet török diszkont légitársaságot 2001-ben alapították elsősorban a belföldi úticélok légi úton való elérése érdekében. Jelenleg 17 repülőgépet üzemeltet a vállalat, amelynek a gépei immár nem csak Törökországon belül, hanem nemzetközi útvonalakon is repülnek menetrend szerinti és charter forgalomban. Az Atlasjetet a Ersoy Turistik Servisleri, azaz a török utazási irodák szövetsége üzemelteti. A légitársaság a belföldi útvonalakon kívül repül még Törökországból Irakba, Kazasztánba, Európába és Szaúd-Arábiába. A diszkont légitársaság fő bázisrepülőtere az isztambuli Atatürk International légikikötő, amely mellett még az izmiri Adnan Menderes repülőtérről és az Antalya nemzetközi repülőtérről is indítanak belföldi és nemzetközi járatokat.
A Bombardier piaci elemzése szerint a török légitársaságok is - hasonlóan a közel-keleti fuvarozókhoz - jelentős szerepet játszanak majd a légi közlekedés további fejlődésében. Hasonlóan az Arab-öböl beli szállítmányozókhoz, a török légi fuvarozók gazdasági mutatói is folyamatos eredmény növekedést mutatnak, s a török légitársaságok új gépeinek a száma is állandóan gyarapodik.
A Bombardier a növekvő piaci igények figyelembe vételével tervezte meg a legújabb CSeries regionális utasszállító repülőgép családot, amely a 100-149 üléses gépek kategóriájában kíván piaci részesedést szerezni. Az új gépcsalád első példánya várhatóan 2013-ban debütál majd. A gyári elképzelések szerint a CSeries gépek 15 százalékkal olcsóbban üzemeltethetőek majd, mint az azonos kategóriájú más regionális gépek, és 20 százalékkal kevesebb lesz az üzemanyag fogyasztásuk az új Pratt & Whitney PurePower PW1500G hajtóműveknek köszönhetően. A gép hatótávolsága 5463 km lesz és várhatóan 5,4 tonnával kisebb lesz a maximális felszállósúlya, mint az kategória más hasonló méretű repülőgépeinek.
A gyárnak jelenleg 133 fix megrendelése van a CSeries család egyes típusaira többek között a Republic Airwaystől, a Lufthansatól, a Korean Air-től, a Braathens Aviation-től és más, eddig meg nem nevezett fuvarozóktól. Ezek mellett további 119 gépre vonatkozó opciós megrendelése is van a Bombardiernek a fenti légitársaságoktól, illetve 30 gépre vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá az orosz Ilyushin Finance Co.-val.
(AeroMagazin)

Szaúd-Arábia 100 dollár körül akarja stabilizálni az olajárat


Egy prognózis szerint a szaúdi költségvetési kiadások 2012-ben 19 százalékkal emelkednek

Több internetes portál is beszámolt róla, hogy a szaúdi olajminiszter közlése szerint az ország abban érdekelt, hogy a kőolaj hordónkénti ára 100 dolláros szint környékén stabilizálódjon. Ez körülbelül egyharmaddal magasabb, mint a királyság legutóbb, még 2008-ban közölt hivatalos célára.
A világ vezető kőolajexportőrének, és ezen felül a legtöbb szabad termelői kapacitással rendelkező országának olajminisztere nemrég olyan kijelentést tett, ami szerint Szaúd-Arábia számára a 100 dolláros hordónkénti olajárszint lenne kívánatos. Ali Naimi szerint a világgazdaság számára kedvező lenne, amennyiben az olajtermelők és fogyasztók 100 dolláros átlagos szinten lennének képesek tartani a kőolaj hordónkénti árát.
A Brent típusú olaj árfolyama az elmúlt időszakban az olajminiszter által közölt szintnél magasabban, 110 dollár körül mozgott.
Az új célár egyharmaddal magasabb, mint az ország képviselője által legutóbb közölt célár. Abdullah király még 2008 novemberében beszélt arról, hogy véleménye szerint a 75 dolláros hordónkénti olajár fairnek minősíthető.
Az „arab tavasz” kibontakozása óta a térség országainak jelentős kiadásokkal járó lépéseket kellett tenniük annak érdekében, hogy stabilizálni tudják a belpolitikai helyzetet. Szaúd-Arábiában sikerült megakadályozni, hogy jelentős méretű elégedetlenségi hullám induljon el, azon az országban jelentős költségvetésű, 129 milliárd dolláros „reformprogramot” hirdettek.
Az elemzők egyik része ezt a költséges közhangulatot javító csomagot említi a szaúdi vezetés jelentősen megnövelt célárával összefüggésben. Egy helyi befektetési ház várakozásai szerint a szaúdi költségvetési kiadások 2012-ben 19%-kal emelkednek majd, ami az elmúlt hat év legnagyobb növekedését jelenti.
A Petroleum Policy Institute elemzője viszont megemlíti, hogy az OPEC-en belül konszenzus uralkodik a 100 dolláros árszint körül. Ez az a szint, amelynél a legtöbb ország képes menedzselni a költségvetését, és amely mellett tér nyílik az új olajipari beruházások számára.

A Jadwa szaúdi beruházási cég szerint az arab világ legnagyobb gazdaságának 74 dolláros olajárra - 70 dollár körüli WTI árra és 78 dolláros Brent árra - van szüksége ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen az ország idei költségvetése. A tavalyi költségvetés kidolgozásakor 56 dolláros olajárat vettek alapul. Január 16-án röviddel 13.30 óra előtt a Brent ára 38 cent emelkedéssel 110,82 dolláron állt. 
 
(A hiradó.hu és a portfolio.hu alapján)

Orosz Jak-130-asok Szíriának


550 millió dolláros üzlet

A Jak-130-as nem elhanyagolható fegyverzetet hordozhat
Miközben Szíriában egyre erősödik a Bassár el-Aszad elnök rezsimje elleni felkelés, és fokozódnak az ország elleni nemzetközi szankciós erőfeszítések, Oroszország 550 millió dollár értékben 36 darab Jak-130-as harci gyakorló gépet ad el Damaszkusznak - adta hírül azt MTI és több internetes portál is. Az üzletről beszámoló Kommerszant napilap szerint a szerződést még decemberben írták alá, bár annak tényét sem a gyártó Irkut, sem az állami fegyverexport-ügynökség, a Roszoboronexport nem erősítette meg a RIA Novosztyi hírügynökségnek.
Az üzlet megfigyelők szerint jelzi, hogy Líbiával szemben (mely mellesleg szintén megrendelt hat Jak-130-ast, melyek leszállítására a forradalom miatt már nem volt lehetőség), Moszkva Szíriában elzárkózik a nemzetközi közösség bárminemű intervenciós lépésétől.
Ez is egy Jak... a levegőben.
Az Egyesült Államok, mely decemberben, egy orosz fegyverrakományt szállító St. Vincent és Grenadin-i teherhajó tartuszi kikötésekor is kérdőre vonta Oroszországot, ezúttal is magyarázatot követel. Azt szeretnék megtudni, miért szállít Moszkva fegyvereket Szíriába, ahol meg nem erősített hírek szerint a felkelés elleni kormányzati fellépés eddig 5400 életet követelt. Szergej Lavrov külügyminiszter, ahogy akkor is, most is leszögezte, hogy „semmi olyat nem szállítunk Szíriába, amit a nemzetközi jog tiltana”.

Kapcsolódó információk:
Nagy-Britannia kritizálja Oroszországot a Szíriának eladott fegyver miatt 
Az USA-t aggasztja repülőgépek szállítása Szíriába
Oroszország nem engedi meg a szíriai ügyekbe való külső beavatkozást