2012. január 16., hétfő

Iszlám pénzügyek

ARANY DINÁROK ÉS EZÜST DIRHAMOK
Érdekes hír járta be 2010 őszén a világsajtót: Arany dinárt és ezüst dirhamot, veretett Malajzia egyik szövetségi állama, majd az új törvényes fizetési eszközt használni is kezdték Kelantanban.
A 4.25 gramm tömegű dínár értéke 582 malajziai ringgitnek (183 dollár) felel meg, míg a 3 grammos dirham 13 ringgitel egyenértékű.
A körülbelül 2,1 millió lélekszámú államban több mint ezer üzlet, köztük számos étterem fogadja már el az új fizetőeszközt, melyet ez idáig csaknem 2 millió malajziai ringgitnek (625 000 dollár) megfelelő értékben bocsátottak ki. A kelantani kormányzat szerint a kereslet tartós növekedésének köszönhetően az év végére 60-70 millió ringgit értékű arany- , és ezüstpénz kerülhet forgalomba, melyből már a közalkalmazotti bérek egy részét is fizetni szeretnék. Az arany dínárnak régi hagyománya van a muszlim világban, éppen ezért az új érméket is a hagyományos iszlám törvények szerint verték. A 4.25 gramm tömegű dínár értéke 582 malajziai ringgitnek (183 dollár) felel meg, míg a 3 grammos dirham 13 ringgitel egyenértékű.
Az arany 8 dinár előlapja.
Az arany 8 dináros hátlapja.

Egy kelantani kormány alkalmazott Abdul Aziz Nik Mat nyilatkozata szerint: „A prófétánk életében egy  csirke ára 1 dirham volt, és most is egy dirham (13 ringgit)  körülbelül egy csirkét ér”.
Kelantan példáján felbuzdulva több másik állam is tervezi hasonló arany alapú pénzeszköz bevezetését, amellyel szemben a központi kormányzatnak semmilyen ellenvetése nincsen. Az aranyban rejlő lehetőségeket mérlegelve Malajzia kormánya egy arany dínár alapú elszámolási rendszer bevezetését is tervezi. Partner országai számára megfogalmazott ajánlása szerint az egész iszlám világnak át kellene térnie az arany dínárra, hogy csökkentsék függőségüket a dollártól, és hogy létrehozzanak egy markáns, önálló iszlám pénzügyi rendszert. Amennyiben a trendek ilyen irányban haladnak tovább, az arany iránti kereslet is természetesen nőni fog, és ez az aranyárfolyam kilátásaira is kedvező.
Az arany dináron kívül ezüst dirhamot is kibocsájtottak Kelantan. Talán kevesen tudják, de a dirhamok (vagy dirhemek) egykor Magyarországon is forgalomban voltak. Igaz, az Árpád-házi királyok uralkodása alatt veretett iszlám pénzek nem voltak túl értékesek, de a régészeti feltárások során előkerült ilyen leletek (is) bizonyítják az iszlám korai magyarországi jelenlétét.
Az ezüst 10 dirham előlapja.

Az ezüst 10 dirham hátlapja.
Az új arany és ezüst veretek bevezetésének és használatának az ad napjainkban különös aktualitást, hogy az iszlám világban másutt – például Líbiában és Irakban – is voltak hasonló törekvések. A világhálón keringő több írás is felveti a gondolatot, hogy Líbia megszállása, illetve Kadhafi eltávolítása a hatalomból is valószínűleg az arany dinár bevezetése ellen irányult. Az eredetileg a The Daily Bell-ben megjelent írás szerint: A Líbiát ért NATO támadás megkezdése előtt Kadhafi elhatározta az arany dinár, azaz egy egységes afrikai valuta bevezetését, ami helyettesítette volna a dollárt és lehetővé tette volna Afrika nemzetei számára, hogy nagyobb részt szerezzenek a világ vagyonából. Állítólag Szaddam Husszein, Irak volt vezetője is ugyanezt akarta véghezvinni, mielőtt az Egyesült Államok lerohanta volna országát az állítólagos tömegpusztító fegyverek után kutatva.
Persze nagyon téved, aki azt hiszi, hogy csupán valami elszigetelt jelenségről, vagy netán egy egy iszlám (vagy iszlám gyökerű) állam próbálkozásairól van szó. Miközben a világ számos országa pénzügyi gondokkal, sőt válsággal küszködik, kevés szó esik azokról a törekvésekről, amelyek muszlim közgazdászok, és munkáját jellemzi… Pedig az iszlám közgazdaságtan témáját tárgyaló számos új könyv is megjelent/megjelenik mostanában. Köztük olyan is, mint az alábbi, amely nemcsak az arany és ezüst veretek készítésének lehetőségét, de azok jövőjét is számba veszi.
Íme egy szakkönyv címlapja.

1 megjegyzés:

  1. Feltörhették a szaúdi tőzsde honlapját
    Egy hackercsoportot azt közölte behatolt a szaúdi és az emírségekbeli tőzsde honlapjára, ám a szaudiak nem erősítették meg a cselekményt.
    Izraeli számítógépes kalózok egy csoportja kedden azt állította, hogy behatolt a szaúd-arábiai és az egyesült arab emírségekbeli tőzsde honlapjára, megtorlásul a tel-avivi tőzsde és az El Al légitársaság portálja elleni előző napi hackertámadás miatt. A két említett arab tőzsdei honlap kedd este normálisan működött.
    Az Ynet izraeli hírportál idézte viszont a magát az Izraeli Védelmi Erők Csoportjának (vagyis a hadsereg embereinek) nevező hackercsoportot, amely közölte: behatolt a szaúdi és az emírségekbeli tőzsde honlapjára, mivel szaúdi hackerek korábban úgy döntöttek, feltörik (izraeli) bankok és az El Al honlapjait. Az izraeli hackerek egyúttal kilátásba helyezték, hogy ha nem szűnnek meg a szaúdi internetes támadások, akkor hetekre, sőt hónapokra meg is bénítják az említett arab portálokat.
    Január eleje óta szaúd-arábiai és gázai övezeti palesztin hackerek több ízben támadást intéztek Izrael ellen, ami válaszlépést váltott ki.
    Szaúdiak először ellopták és az interneten közzétették 15 ezer izraeli hitelkártya adatait, valamint állítólag közzétették több tízezer, a világ számos táján élő zsidó adatait is. Az adatlopás Izrael állítása szerint csak minimális pénzügyi kárt okozott, de erősítette azokat az aggodalmakat, hogy a zsidó állam ellenségei esetleg lopott adatokkal élhetnek vissza.
    Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes a terrorizmushoz hasonló cselekménynek nevezte ezeket a támadásokat, és izraeli válaszcsapással fenyegetőzött miattuk.
    Ezután egy izraeli hacker több mint kétszáz szaúdi hitelkártya adatait hozta nyilvánosságra egy lapjelentés szerint, ezt azonban egy vezető beosztású szaúdi banktisztviselő cáfolta. Magukat gázai övezeti hackereknek nevező internetes kalózok a múlt hét végén megtámadták az izraeli tűzoltóság honlapját.
    Az OxOmar néven jelentkező internetes kalóz pedig, aki állítása szerint a Névtelen Szaúdi Hackerek nevű vahhábita csoporthoz tartozik, hétfőn ismét hallatott magáról, előre bejelentetve, hogy a nap folyamán megtámadja az izraeli tőzsde és a légitársaság honlapját.
    Forrás: MTI = no KOMENT!

    VálaszTörlés