2011. június 17., péntek

"Iszlám veszély Líbiában"

CSALÓDTAK A FELKELŐKBEN?

Az MTI-re hivatkozik abban a hírében az ATV, amely arról szól, hogy iszlám veszély van Líbiában. 

Líbiai „iszlám veszélyre” figyelmeztet egy védelmi kérdésekkel foglalkozó francia és külföldi szakértőkből álló csoport a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel szemben álló felkelőknél tett látogatásukról készített jelentésben. 

„Az igazi demokraták kisebbségben vannak a felkelőket tömörítő Átmeneti Nemzeti Tanácsban, és meg kell osztaniuk a hatalmat Kadhafi egykori támogatóival, a monarchistákkal és a radikális iszlám bevezetését szorgalmazókkal” - olvasható a delegációt vezető Eric Denécé, a francia információs kutatóközpont (CF2R) igazgatója és Yves Bonnet, a francia kémelhárítás korábbi vezetője által kedden Párizsban nyilvánosságra hozott jelentésben.
   
A szakértők március 31. és április 25. között jártak Tripoliban, majd a felkelők irányítása alatt álló keleti országrészben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése