Tegyük fel, hogy vannak lények, akik a Föld történetét gyorsan mozgó űrhajóból szemlélik, ahonnan a relativisztikus idő-dilatáció miatt a Föld keletkezése óta eddig eltelt mintegy négymilliárd és hatszáz millió (azaz 4.600.000.000) év csak egyetlen évnek tűnik. Legyen ezen képzeletbeli első év kezdete a Föld keletkezése, az első év utolsó és egyben a második év első pillanata pedig a mai nap, amikor ezt a cikket írom. Hogyan látnák az űrhajósok azt, ami itt történik?
Ha a bevezetőben feltett kérdésre válaszolni akarunk, definiálni kell a négymilliárd-hatszázmillió év és az egy év arányait. Könnyen kiszámítható, hogy az űrhajón egy nap kb. 12.600.000 földi évnek, egy óra kb. 525 ezer évnek, egy perc kb. 8.750 évnek, egy másodperc kb. 146 évnek felel meg, s miközben a Földön egy évezred telik el, ezt az űrhajósok nem egészen 7 másodpercnek érzékelik. Ezek alapján tekintsük át a valószínű látvány fontosabb eseményeit:
Első év
január 1: a Föld nevű bolygó kialakulása
március 20: az élet keletkezése a mikroorganizmusok szintjén
július 26: a tengerekben megjelennek az első többsejtű élőlények
november 09: a tengerben megjelennek az algák és a gerinctelenek
november 14: a tengerben megjelennek a mészhéjú puhatestűek
november 16: megjelennek a tengeri csigák, ősrákok, szivacsok
november 21: a tengerben megjelennek a páncélos őshalak, korallok, kagylók, gerincesek, tengeri sünök,
a szárazföldön pedig az első mohafélék
a szárazföldön pedig az első mohafélék
november 24: a tengerben megjelennek a tengeri csillagok és a csontvázas halak, a szárazföldön pedig az első kezdetleges növények, harasztok
november 29: megjelennek a páfrányok, ősfák és ősrovarok
december 01: megjelennek a cápák és hüllők
december 02: kialakulnak a kőszén telepek, s a szárazföldön megjelennek az első örökzöld erdők és
a szárnyas rovarok
a szárnyas rovarok
december 06: a szárazföldön megjelennek a fenyők, a füvek és a mezők
december 08: a tengerben megjelennek a tengeri gyíkok, a szárazföldön pedig a repülő hüllők és az ősmadarak
december 09: lombhullató fák és bokrok megjelenése
december 10: a szárazföldön megjelennek a dinoszauruszok
december 12: a szárazföldön megjelennek az emlős állatok
december 13. 01 óra: megjelennek a tengeri teknőcök
december 13. 18 óra: kihalnak a dinoszauruszok
december 14. 13 óra: megjelennek a krokodilok és a maihoz hasonló kétéltűek
december 15. 08 óra: megjelennek az ősvirágok és a maihoz hasonló madarak
december 16. 03 óra: megjelennek az erszényesek ősei
december 17. 17 óra 30 perc: a szárazföldön megjelennek a főemlősök és a gabonafélék
december 20. 21 óra 30 perc: megjelennek a bálnák, a fókák, és a maihoz hasonló halak, valamint a szárazföldi teknősök
december 24. 01 óra 40 perc: megjelennek a majmok
december 25. 06 óra 10 perc: megjelennek a rágcsálók
december 26. 01 óra 10 perc: megjelennek a denevérek
december 27. 05 óra 45 perc: kialakulnak a trópusi dzsungelek, megjelennek a maihoz hasonló virágok és az emberszabású majmok
december 29. 19 óra 50 perc: a mai lánchegységek felgyűrődése, ragadozók megjelenése
december 30. 14 óra 45 perc: az óceánokban megjelennek a cápák, Európa és Ázsia összekapcsolódik, és ezzel kialakulnak a mai kontinensek, s a nagy füves legelőkön megjelennek az első növényevő emlősök
december 31. 18 óra 15 perc: megjelenik az ősember
december 31. 23 óra 10 perc: megjelenik a mai típusú ember
december 31. 23 óra 59 perc 05 másodperc: az emberi civilizáció kezdete
december 31. 23 óra 59 perc 46 másodperc: Krisztus születése
december 31. 23 óra 59 perc 58 másodperc: az ipari forradalom kezdete
december 31. 23 óra 59 perc 59 másodperc: egy milliárd ember él a Földön
december 31. 23 óra 59 perc 59 másodperc és kb. 750 ezredmásodperc: a globális környezetszennyezéssel megkezdődik a bioszféra intenzív pusztítása
Második év
január 1. 00 óra 00 perc 00 másodperc: a jelen időpont
január 1. 00 óra 00 perc 04 másodperc: az emberiség várható kipusztulásának időpontja
január 1. 00 óra 01 perc 15 másodperc: a bioszféra egyensúlya helyreáll nagyjából azon a szinten, amely. az első év december 20. körüli állapotnak felel meg.
Ez a pesszimistának tűnő jóslat csupán egyszerű extrapolációja annak az elméletnek, amelyet Enrico Fermi Nobel díjas fizikus adott elő egy nemzetközi konferencián, több mint 50 évvel ezelőtt. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy ez a prognózis csupán az emberiség nézőpontjából tűnik pesszimistának, ugyanis a Földön több millió olyan élőlény faj létezik, amelyek szempontjából a prognózis kifejezetten optimista.
S most lássuk a tényeket, amelyek a prognózist alátámasztani látszanak, s azokat az elvi lehetőségeket, amelyek a helyzetet esetleg (bár nem túl nagy valószínűséggel) az emberiség szempontjából kedvező irányba fordíthatják.
Az emberi tevékenységből származó természetkárosító hatások két fő csoportba sorolhatók. Eszerint vannak lokális és vannak globális környezet- és természetkárosító hatások. Bár a lokális hatások következménye egy szűkebb földrajzi környezetben katasztrofális lehet, általában mégsem fenyegeti az emberiséget megsemmisüléssel. Ilyen lokális hatásokra példa a talaj, az ivóvíz, a levegő és az élelmiszerek ólom, kén, klór, stb. vegyületekkel való helyi szennyeződése, de ebbe a kategóriába tartozik még pl. a csernobili atombaleset is. A globális hatások nagyszámú lokális hatás összegeződése révén alakulhatnak ki.
Az emberiség fennmaradását leginkább a tengervíz és a légkör összetételének és fizikai paramétereinek – egymással kölcsönhatásban álló – megváltozása fenyegetheti, amelynek következtében jelentős mértékben módosulhat az éghajlat, és az a kockázat is felmerül, hogy a légkör nem lesz képes hatékonyan kiszűrni a világűrből érkező egészségkárosító sugárzásokat.
Mindez szoros kapcsolatban áll a Föld termikus egyensúlyával, amely utóbbi attól függ, hogy egyensúlyban van-e egyrészt a Földre beérkező és a Földön termelődő hőenergia összege, másrészt a Földről a világűrbe kiáramló hőenergia mennyisége, vagyis, hogy optimális mértékű-e a rendszer „hűtése”. A Földet túlnyomórészt a Nap melegíti, de ehhez hozzáadódik még az a hőenergia is, ami a Föld belsejében zajló radioaktív bomlásokból és egyéb természetes eredetű termonukleáris folyamatokból származik, továbbá az a hőenergia is, amelyet az emberi tevékenység termel.
A Nap felszínén a hőmérséklet kb. 6.000 kelvin fok, és ezért négyzetméterenként mintegy 62-65 megawatt teljesítménnyel sugároz, nagyrészt a látható fény frekvenciatartományában. Ebből a Földre négyzetméterenként kb. 1,3–1,4 kilowatt besugárzási teljesítmény jut, amelynek kb. harmad részét a légkör elnyeli, a többi eljut a talajszintre, amely a besugárzás kétharmadát elnyeli, a többit visszaveri. A Föld felszíne az elnyelt hőenergia hatására felmelegszik, s hőmérsékleti sugárzást bocsát ki az infravörös tartományban. Ez utóbbi kisugárzás mintegy egyharmadát azonban a légkör elnyeli, majd ennek egy részét a talaj-, illetve tengerszintre visszasugározza. Főleg ezen visszasugárzás következménye egy járulékos melegedés, vagyis az úgynevezett „üvegház” effektus, amely nélkül a Föld felszínét örök hó és jég borítaná, túlzott felerősödése viszont kibírhatatlan hőséget okozna.
Az üvegház stabilitása és rendkívül kényes optimális egyensúlya létfontosságú a bioszférát benépesítő élőlények szempontjából. Az egyensúly kisebb mértékű megbomlása esetén természetes önszabályozó folyamatok – negatív visszacsatolások – gondoskodnak az egyensúly helyreállításáról. Az egyensúlyi állapot nagyobb mértékű megbomlása esetén azonban – egy bizonyos kritikus állapot elérésekor – a negatív visszacsatolások helyett pozitív visszacsatolások lépnek fel, és egy önmagát rohamosan felerősítő, láncreakciószerű folyamat alakulhat ki.
Hogy egy jelentősen felerősödő üvegház milyen katasztrofális lehet, arra példa a Vénusz bolygó, amelyen az átlagos hőmérséklet +460 C fok körül van, holott ez üvegház nélkül csak kb. +22 C fok lenne, vagyis az üvegház miatti hőmérséklet-lépcső több mint 400 fok. A Földön az átlagos hőmérséklet kb. +16 C fok, s ez üvegház nélkül kb. –18 C fok lenne, vagyis itt a hőmérsékleti eltérés éppen az optimális 34 fok körül van.
Bár az üvegházi egyensúly elvileg mindkét irányban felborulhat, jelenleg a Földön a melegedési típusú egyensúlyvesztés jelenti a nagyobb kockázatot. A folyamatosan erősödő melegedési folyamat két tényezőből tevődik össze. Az egyik az emberi tevékenységből származó járulékos hőtermelés. Az emberi tevékenységekhez ugyanis energiára van szükség, és minden megtermelt és felhasznált energia végül hővé alakul át.
A másik melegedési tényező az üvegházi mechanizmus felerősödése oly módon, hogy növekszik a légkörben az infravörös elnyelő vegyületek koncentrációja, és emiatt a talajszintről kisugárzott hőenergia egyre kisebb hányada tud csak kijutni a világűrbe. Ha 100%-nak tekintjük azt az energiamennyiséget, amely a sztratoszférában az infravörös sugárzásból elnyelődik, akkor a különböző gázok által képviselt elnyelési hányad hozzávetőlegesen a következő:
széndioxid (CO2) kb. 66%
metán (CH4) kb. 20%
ózon (O3) kb. 8%
dinitrogénoxid (N2O) kb. 3%
freon (CF2Cl2) kb. 3%
azaz összesen 100%
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a felsorolt komponensek ilyen megoszlásban vannak jelen a sztratoszférában, ugyanis az egyes vegyületek infravöröselnyelő-képessége jelentősen eltérő. Például azonos térfogatú, nyomású és hőmérsékletű gázok esetén az ózon kb. 2000-szer, a freon pedig mintegy 15000-szer hatékonyabb infravörös-elnyelő, mint a széndioxid. Mivel azonban a széndioxid több nagyságrenddel nagyobb koncentrációban van jelen, ezért ez alkotja a sztratoszféra infravörös elnyelő képességének kb. a kétharmadát.
Az üvegházhatásban természetesen nemcsak a sztratoszféra infravöröselnyelő-képessége játszik jelentős szerepet, hanem a troposzféra is, amelyben az általunk közvetlenül tapasztalható időjárási jelenségek lezajlanak. A troposzférában jelen van egy további, igen hatékony infravörös-elnyelő, nevezetesen a vízgőz, amelynek koncentrációja azonban az időjárási körülményektől függően széles határok között ingadozik.
Érdemes megemlíteni, hogy a fentebbi felsorolásban szereplő dinitrogénoxid és freon nem természetes eredetű, ezek kizárólag emberi tevékenységek termékei. Az emberi tevékenység jelentősen hozzájárul a széndioxid koncentráció növekedéséhez is, hiszen az ipar és közlekedés évenként mintegy 20 milliárd tonna széndioxidot juttat a levegőbe, ami a légkör teljes széndioxid tartalmának kb. 1%-a. Ennek ellenére a légkör széndioxid-tartalma évenként csak mintegy 0,5% mértékben növekszik, mert egyelőre még léteznek bizonyos természetes önszabályozó mechanizmusok, amelyek a növekedési tendenciát mérsékelik.
Statisztikai becslések szerint az emberi tevékenységből származó üvegházhatású gázok kibocsátásának megoszlása nagyjából a következő:
közúti gépjármű-közlekedésből kb. 60%
energiatermelésből és fűtésből kb. 30%
egyéb emberi tevékenységből kb. 10%
azaz összesen 100%
A melegedési folyamatot egyelőre még kompenzálni igyekvő természetes önszabályozó mechanizmusok közül a két legjelentősebb a következő:
1. A levegőben feldúsuló széndioxid vegyi reakcióba lép a vízgőzzel és azzal szénsavat alkot (CO2+H2O=H2CO3). Ez savanyú eső formájában (amely nem azonos a savas esővel!) lehullik, s a talajszinten található bazaltot mészkővé és homokká bomlasztja szét (H2CO3+CaSiO3=H2O+CaCO3+SiO2), s ezzel a széntartalma tartósan lekötődik. A savanyú eső másik része az óceánokba hullik, és azt különféle tengeráramlatok, főleg a Golf-áramlat a mélyebb tengeri rétegekbe juttatja le.
2. Egy másik fontos önszabályozás az úgynevezett biológiai visszacsatolás. Ennek lényege az, hogy a légköri széndioxid koncentráció növekedése esetén a Földön megváltozik a növények és állatok aránya, és a több növény több széndioxidot bont le, mint amennyit a lecsökkent állatállomány termel.
Ez utóbbi mechanizmus ma már alig működik, hiszen a Föld biológiai egyensúlyába az ember annyira beleavatkozott, hogy a növények és állatok arányát leginkább a „tervszerű” mezőgazdasági tevékenység határozza meg. Veszélyben van a Golf-áramlat hatása is, amely az éghajlatváltozás miatt fokozatosan lassul, s ha egyszer megáll, nem tud újra megindulni.
Ha a melegedési folyamat elér egy kritikus értéket, a folyamatot erősítő pozitív visszacsatolások túlsúlyba kerülhetnek az önszabályozó mechanizmusokkal szemben, és ez a melegedés rohamos gyorsulását eredményezheti. A két legjelentősebb pozitív visszacsatolás a következő:
1. A melegedés miatt a felszíni vizek párolgása fokozódik, miközben a felmelegedő levegő egyre több vízgőzt képes elnyelni anélkül, hogy az pára formájában kicsapódna. Mivel a vízgőz igen hatékony infravörös-elnyelő, ez tovább fokozza az üvegházhatást és ezzel a melegedést.
2. A hó és jégtakarók elolvadása miatt a talaj fényelnyelő képessége fokozódik, fényvisszaverő képessége csökken. Emiatt a talaj több hőt nyel el, és jobban felmelegíti a levegőt.
A pozitív visszacsatolásokat erősítő három legfontosabb emberi tényező a következő:
¨ Az emberiség létszáma növekszik, s mindenki magasabb életszínvonalon igyekszik élni. Statisztikai adatok szerint az átlagos életszínvonal annál magasabb, minél nagyobb az egy főre jutó energiafogyasztás. Ezért az emberiség egyre több energiát termel és használ fel, s minden megtermelt energia végül hővé alakul át.
¨ Az energiatermelés (beleértve a járművek meghajtásához szükséges energiát is) főleg éghető anyagok elégetése útján történik. A még ki nem bányászott szén, olaj és földgáz széntartalma 4.000 milliárd tonna körül becsülhető. Ha ezt elégetjük, a légkör széndioxid tartalma kb. a háromszorosára növekszik.
¨ Az ipar fokozódó nyersanyagszükséglete miatt kiirtják azokat az erdőket, amelyek a légköri széndioxidot lebontják és a szenet lekötik.
Ha azt kérdezzük, hogyan lehetne a melegedési folyamatot megállítani, a válasz meglehetősen bizonytalan. Az emberiség létszámának korlátozása nem lehetséges. Ugyancsak nem lehetséges az egy főre jutó materiális igények növekedésének megállítása, hiszen a józan önmérsékeltre buzdító minden eddigi kezdeményezés kudarcot vallott.
A melegedési folyamat korlátozására esetleg szóba jöhető módszerek:
1. Olyan ipari, háztartási és járműmeghajtási megoldások kidolgozása, amelyek kevesebb energiafelhasználással nyújtják a megfelelő használati értéket.
2. Olyan energiatermelési eljárások elterjesztése, amelyek nem úgy termelnek energiát, hogy éghető anyagokat égetnek el, s az utóbbiak részarányénak jelentős csökkentése.
3. A közúti gépjárműforgalom radikális korlátozása.
Vizsgáljuk meg ezeket a lehetőségeket közelebbről:
Már ma is komoly erőfeszítések folynak olyan használati eszközök megvalósítására, amelyek kevesebb üzemanyag és/vagy villamos energia felhasználásával nyújtják ugyanazt a szolgáltatást. Nagyon fontos ebben a kategóriában az alacsony üzemanyag-fogyasztású gépkocsik kifejlesztése. Jelentős energia-megtakarítást jelent az iparban és a háztartásban alkalmazott elektromos és elektronikus eszközök teljesítmény igényének csökkentése is, pl. energiatakarékos izzók, LCD képernyős tévékészülékek és számítógépek, jobb hatásfokú fűtéstechnika, az épületek fokozottabb hőszigetelése stb. Bár ezen a téren az elérhető megtakarítás a „sok kicsi sokra megy” elve alapján jelentős mértékű lehet, de a melegedési probléma megoldására mindez nem elegendő.
Ami a széndioxidot nem képező energiatermelési eljárásokat illeti, ezen a téren elsősorban a Nap, a szél és a vízi-energia fokozott hasznosítása jöhetne szóba. Ezek különleges előnye még az is, hogy olyan energetikai folyamatokat csapolnak meg, amelyek energiája egyébként is hővé alakult volna át, így gyakorlatilag nem okoznak többlet hőtermelést.
Sajnos a nap- és szélerőműveknek van egy igen komoly hátrányuk, nevezetesen, hogy ezek csak akkor termelnek energiát, amikor süt a nap vagy fúj a szél. Az így megtermelt energiát ezért tárolni kellene, hogy akkor lehessen felhasználni, amikor szükséges. A keletkező hatalmas mennyiségű villamosenergia tárolására azonban ma még csak olyan technológiai megoldások állnak rendelkezésre, amelyek nagyon költségesek és/vagy környezetkárosítók és/vagy fokozottan balesetveszélyesek.
A széndioxidmentes energiatermelés két reálisan alkalmazható megoldása jelenleg a vízienergia és a nukleáris energia. Ezek közül is főleg az utóbbi, mert ebből lehet kivenni a nagyobb teljesítményt. Mindkettő rendelkezik azonban olyan hátrányokkal, amelyek miatt alkalmazásuk a környezetvédő mozgalmak élénk tiltakozásába ütközik. Vegyük első példaként a nukleáris erőművek problémáját, és vessük össze a tulajdonságaikat egy hagyományos széntüzelésű erőművel.
Egy ezer megawatt teljesítményű hagyományos hőerőmű eltüzel évenként mintegy 3,5 millió tonna szenet, és a környezetbe kibocsát többek között legalább 10 millió tonna széndioxidot, 3 millió tonna hamut, 30 ezer tonna salakot, 16 ezer tonna kéndioxidot, ezer tonna port és legalább 5-6 tonna radioaktív sugárzó urániumot, úgyhogy hozzá képest egy atomerőmű kifejezetten környezetbarát. Az utóbbi kijelentés nem túlzás. Ha sikerülne kivonni a több millió tonna szén urániumtartalmát, és a szenet visszatöltenénk a föld mélyére, ahonnan kibányásztuk, akkor az így nyert urániumból egy atomreaktorban meg lehetne termelni azt az energiát, amelyet egyébként a szénerőmű termel. Ráadásul a radioaktív anyagokat nem szórnánk szét a kéményen keresztül a füstgázokkal együtt a környezetbe, hanem összegyűjtve lehetne azt elhelyezni, például a föld alatt, ahonnan eredetileg kibányásztuk, annál is inkább, mert a keletkező radioaktív hulladék mennyisége gyakorlatilag azonos a felhasznált nukleáris fűtőanyag mennyiségével, így a földben ettől nem lesz több sugárzó anyag, mint amennyi eredeti természetes állapotában is volt.
A nukleáris energiát és a radioaktív sugárzást nem az ember találta fel. A Nap attól képes sugározni, mert benne nukleáris fúziós reakció zajlik. A Föld belseje pedig azért forró, mert benne termonukleáris folyamatok termelik a hőt. A Földön élve ősidők óta ki vagyunk téve ionizáló sugárzásoknak. Nem csak a Földből felszivárgó radioaktív radon gázt szívjuk nap mint nap a tüdőnkbe, hanem a Napból és a világűrből érkező ionizáló sugarak is minden másodpercben keresztül hatolnak a testünkön.
Ionizáló sugárzások nélkül nem alakulhatott volna ki élet a Földön. Az ilyen sugárzások ugyanakkor szerepet játszanak többféle egészségi ártalomban, többek között rosszindulatú daganatok képződésében. A daganatos betegségek szempontjából azonban nem ez a legjelentősebb kockázati tényező, hanem sokkal inkább a különféle, nem radioaktív kémiai vegyületek. Egyre több jel mutat arra is, hogy a daganatos betegségek kockázata szempontjából még az elektromágneses sugárzások kategóriájában is a mikrohullámú sütők, a mobiltelefonok és a szoláriumok jelentősen megelőzik a nukleáris eredetű sugárzásokat. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a legutóbbi világháborúban a tokiói szőnyegbombázás több halálos áldozatot követelt, mint a hirosimai és nagaszaki atomtámadás együttvéve, és a robbanó- és gyújtóbombák működése során keletkező rákkeltő vegyületek is a túlélőkben hozzávetőlegesen annyi daganatos betegséget okoztak, mint az atomtámadások.
Az ionizáló sugárzásoknak nemcsak káros hatása van. Ilyen besugárzásra is rendszeresen szükségünk van ahhoz, hogy egészségesek legyünk és tovább éljünk. Ma már számos adat bizonyítja, hogy nemcsak a magas, hanem a túlzottan alacsony besugárzási szint miatt is jelentősen megnövekedhet a daganatos betegségek gyakorisága, vagyis ebben is van optimális középút.
Régebben a radioaktivitás pozitív hatása is közismert volt. Néhány évtizede például még számos termálfürdő hirdette büszkén, hogy radioaktív gyógyvize jó hatású a mozgásszervi betegségekre, ivókúraként alkalmazva pedig az emésztőszervi panaszok enyhítésére. A termálvizek és a mélyfúrású kutakból nyert jó minőségű palackozott ásványvizek jelenleg is számottevő mennyiségben tartalmaznak radioaktív izotópokat, bár ezt ma már nem illendő reklámozni, aminek oka egyrészt a hidegháborús időszak propagandája, amelyben a nukleáris eredetű sugárzások veszélyességét irreális mértékben eltúlozták, valamint a csernobili baleset, amelynek hatása szinte sokkolta a közvéleményt. A nukleáris eredetű balesetek ugyanis látványosak, félelemkeltők és szenzáció jellegűek. Az a tény viszont sokkal kevésbé szenzációs, hogy a nem nukleáris erőművek működése során fellépő egészségi károsodások és balesetek áldozatainak száma nagyságrendekkel múlja felül az atomerőművekéit. Azon ugyanis senki nem csodálkozik, ha egy szénerőműben kazánrobbanás miatt meghal néhány ember, hiszen az ilyesmihez már hozzászoktunk, az viszont világszenzáció, ha átmenetileg le kell állítani egy reaktor blokkot egy csővezeték javítása miatt.
Ami pedig a vízierőműveket illeti, kétségtelen, hogy ezek felépítése és üzembe helyezése jelentősen megváltoztatja maga körül az ökológiai egyensúlyt, azonban ilyen helyeken ki szokott alakulni egy újabb ökológiai egyensúly, amely képes hasonló mértékben beleilleszkedni a természet rendjébe, mint az eredeti. Egy 1000 megawatt teljesítményű vízierőmű létesítése például nagyjából akkora ökológiai változást okoz a környezetben, mint egy 5 km hosszúságú autópálya-szakasz megépítése, azzal az eltéréssel, hogy egy ilyen létesítmény működése nem jár ártalmas füstgázok kibocsátásával. Ha csupán a jelenlegi hazai autópálya hálózatunkat 5 kilométerenként egy-egy vízierőműre cserélhetnénk, az ország teljes energia szükségletének sokszorosát termelhetnénk meg anélkül, hogy egyetlen gramm széndioxidot kellene kibocsátani a levegőbe.
Ha számba vesszük a műszakilag reálisan megvalósítható energiatermelési eljárásokat, meg lehet állapítani, hogy mindegyiknek van – kisebb vagy nagyobb mértékben – káros ökológiai hatása. „Tiszta energiaforrás” csak a fantáziában létezik, a valóságban nem. Ezért az energiatermelési probléma megoldása csak olyan kompromisszumok útján képzelhető el, amelyek során a sok rossz megoldás közül kényszerülünk kiválasztani a viszonylag kevésbé rosszakat.
Ami a gépjármű-közlekedést illeti, a környezet- és természetkárosító tényezők között alighanem az autózás jelenti a legnagyobb veszélyt. Egyes vélemények szerint az emberiség kollektív öngyilkosságának leghatékonyabb eszköze nem az atombomba, hanem az autó.
A robbanó motorok égésterében magas hőfokon és nyomáson lép kémiai reakcióba a szénhidrogén (benzin, diesel olaj, PB gáz stb.) üzemanyagot alkotó szén és hidrogén, valamint a levegőben lévő oxigén és nitrogén, s ezért nagy mennyiségben keletkezik legalább három üvegházhatású vegyület, nevezetesen a széndioxid, a vízgőz, valamint különféle nitrogénoxidok.
A Földön jelenleg több mint félmilliárd gépkocsi közlekedik. Ezek elégetnek naponta több mint 2 millió tonna üzemanyagot, vagyis másodpercenként átlag 25.000 litert. Az elhasználódott autókat és alkatrészeiket rendszeresen leselejtezik. Emiatt kidobnak évenként több mint 30 millió gépkocsit, vagyis kb. minden egyes másodpercben egyet, s ezen kívül a szemétbe kerül még másodpercenként 5-6 akkumulátor és 10-12 gumiabroncs is. Ezt az iszonyatos környezetterhelést ez a szerencsétlen bolygó nem fogja korlátlan ideig elviselni. Hogy van-e esély ennek mérséklésére, bizonytalan.
Következtetésként levonható, hogy az emberiség jövőjét megjósolni nem lehet. A természettel vívott mérkőzésünk egyelőre kétesélyes. Azt pedig még senki nem tudhatja, hogy mi fog történni a második félidőben.
Szerző: Héjjas István
Irodalom
- Michael Brooks: The mysteries of life, New Scientist, 4 September 2004
- Stephen Battersby: Fire down below (the centre of the earth), New Scientist, 7 August 2004
- Rachel Nowak: Power tower, New Scientist, 31 July 2004
- Fred Pearce: Harbingers of doom? New Scientist, 24 July 2004
- Frederic Hauge & Marius Holm: Give carbon a decent burial, New Scientist, 17 July 2004
- E. J. McCartney: Optics of the Atmosphere, Wiley, New-York, 1976
- L. Goldberg: The Absorption Spectrum of the Atmosphere, University of Chicago Press, 1954
- Marx György: Napfény, üvegház, éghajlat, Fizikai szemle, 1993/4
- Marx György: Oxigén, ózon, civilizáció, Fizikai szemle, 1993/4
- Tények könyve, Ráció Kiadó Kft, Debrecen, 1992
- David Crystal: Cambridge enciklopédia, Maecenas Kiadó, Bp. 1992
- Akadémiai kislexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1989
- Természettudományi kislexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1989
- Világatlasz, Cartographia Kft, Bp. 2001/2002
- Héjjas István: Buddha és a részecskegyorsító, Édesvíz Könyvkiadó, Bp. 2004-10-27
- Héjjas István: Az élő bolygó, eVilág, 2004. április
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése