2011. augusztus 9., kedd

A lányok 95 százaléka fog általános iskolába járni Kínában

Csökkenteni akarják az analfabéták számát
Egy hétfőn megjelentetett hivatalos dokumentum szerint a központi kínai kormányzat eltökélt amellett, hogy az elkövetkező 10 éven belül a lányok 95 százaléka számára lehetővé teszi, hogy részt vegyen a kötelező iskolai oktatásban.

A tervezetet a Kínai Államtanács dolgozta ki, és az áll benne, hogy a központi kormány mindenki számára egyformán elérhetővé akarja tenni a kilencosztályos ingyenes iskoláztatást, de különösen a lányok számára, akik nagyobb valószínűséggel szoktak kimaradni az iskolából.
A tervezet szerint 2020-ra a lányok 90 százaléka középiskolába, 40 százaléka pedig felső középiskolába is fog járni. A fiatal nők közötti analfabétizmus arányát ugyanezen idő alatt 2 százalék alá akarják csökkenteni.
(China Radio International

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése